Beckham mellett kampányol Giggs

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 22. 11:11
Ryan Giggs, a Manchester United veterán játékosa azt szeretné, ha a 2012-es londoni olimpián David Beckhammel együtt képviselhetné Nagy-Britanniát.


 

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere már zöld utat adott Ryan Giggsnek a nyári játékokra, ami egyfajta kárpótlás is lehet a walesinek, aki a világ egykori egyik legjobb szélsőjeként sosem játszott világ- vagy Európa-bajnokságon.

A 38 éves játékos már jelezte, hogy nagyon szívesen játszana az olimpiai csapatban, és akkor már azt is szeretné, ha egykori csapattársa, David Beckham is ott lenne mellette.

"Nem hiszem, hogy olyan lesz, mint húsz évvel ezelőtt, amikor együtt sírtunk és nevettünk - mondta Giggs. - Már az ificsapatban is együtt játszottunk, és még húsz év elteltével is mindketten futballozunk. Becks a barátom, még most is remek játékos, egyszóval nagyszerű lenne, ha ez összejönne."

A szabályok szerint Stuart Pearce, az olimpiai csapat kapitánya három 23 év fölötti játékost választhat be a 23 fős keretbe. Giggs a bő keretbe bekerült, de még van egy szűkítés.

"Már beszéltem Stuart Pearce-szel, de azt hiszem a többiek is. Szeretnék bekerülni, mert még sosem játszottam semmilyen világversenyen. Ezt a különleges légkört is át akarom egyszer élni."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu