Az angol válogatott egykori kapitánya ebben a hónapban lett 38 éves, és utolsó nagy feladatát megoldva, francia bajnoki címhez segítette a Paris Saint-Germain csapatát. Ezzel ő lett az egyetlen angol játékos, aki négy ország bajnokságát (angol, spanyol, amerikai, francia) is meg tudta nyerni.
David Beckham a Manchester United együttesében mutatkozott be 1992 szeptemberében, mellyel tíz év alatt hat angol bajnoki címet, két FA-kupát, négy Angol Szuperkupát, egy Ifjúsági Kupát, nemzetközi szinten pedig Bajnokok Ligáját és Interkontinentális Kupát nyert.
2003-ban a Real Madridhoz igazolt, mellyel spanyol bajnok lett, 2007-ben pedig a tengerentúlra repült át, a Los Angeles Galaxy csapatához. Onnan saját kérésére kétszer is kölcsönbe adták az olasz AC Milannak, majd idén Párizsban fejezte be karrierjét. "Hálás vagyok a PSG-nek, mely lehetőséget adott nekem, hogy folytassam a pályafutásomat, de úgy érzem, itt az ideje, hogy még a csúcson fejezzem be."
"Hi kisfiú koromban azt mondják nekem, hogy trófeákat szerzek majd a Manchester Uniteddel, büszke kapitánya leszek, és több mint százszor játszom majd az angol válogatottban, valamint kezdőjátékos leszek a világ legnagyobb klubjaiban, azt mondtam volna, ez csak álom. Szerencsés vagyok, hogy ezek valóra váltak."
Glenn Hoddle akkori szövetségi kapitány 1996-ban adott neki először lehetőséget az angol válogatottban, ahol végül 115-ször szerepelt, ebből 59 meccsen a nemzeti csapat kapitányaként.
"Semmi sem helyettesítheti ezt a játékot, amelyet szeretek, de úgy érzem, egy új kaland kezdődik az életemben. Őszintén izgatott vagyok a 'hogyan tovább' miatt. Szerencsésnek érzem magam, mert ennyi lehetőséget kaptam a pályafutásom során, de eljött az ideje annak, hogy mindezt visszaadjam."
David Beckham neve Manchesterben összefonódik a híres "92-es korosztály"- éval (Class 92), melyből Paul Scholes is most vonult vissza, egyedül már csak Ryan Giggs aktív a tagok közül. Sőt, egykori mesterük, Sir Alex Ferguson is múlt héten jelentette be, hogy 26 és fél év után feláll a United kispadjáról.
