Barcelona: Krkic borított, több lehetőségre számít Gaurdiolától

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 24. 12:35
A hétközi BL-mérkőzésen Bázelben két góllal vette ki a részét a kiütéses, 5-0-s győzelemből az FC Barcelona labdarúgócsapatának fiatal spanyol támadója, Bojan Krkic, és további egyet les címét érvénytelenítettek. A már most több mint egyszerű ígért elérkezettnek látta a pillanatot, hogy még több bizonyítási lehetőséget követeljen magának Pep Guardiola vezetőedzőtől.


„Nagyon elégedett vagyok, mert a szezonban először játszhattam kezdőként és rögtön két gólt szereztem, ami mindig önbizalomnövelő egy csatár számára – mondta Krkic. – Ez most megnyugtatott, de elégedettebb lennék, ha még többet játszhatnék. Ha mégsem, akkor is folytatom a munkát.”

 

Krkic egy éve Frank Rijkaardnál mutatkozott be a felnőttek között, még nem volt 18 éves. A nyáron Luis Aragonés csak a családdal történt egyeztetés után, a szülők kifejezett kérése nem vitte ki az Eb-re, a támadó így lemaradt egy aranyéremről.

 

A holland szakvezetőnél folyamatosan játéklehetőséget kapott Krkic az előző idényben, de jegyezzük meg: a keretben elméletben előtte állók közül Ronaldinho formán kívül tudta le a szezont, a gyakran fegyelmezetlen Eto’o úgyszintén, Messi többször sérülés miatt hiányzott, Henry még nem igazán érezte otthonosan magát a Nou Campban.

 

A fiatalokra előszeretettel komoly feladatokat bízó Guardiolánál viszont egyelőre kevés lehetőséget kapott Krkic. Eto’o újra gólerős formában játszik, Henry is ráérzett a Barca „ízére”, előkészítésben és a befejezéseknél is lehet rá számítani, Messi hetek óta olyan formában futballozik, hogy az Aranylabda egyik fő várományosa.

 

Itt kellene helyet találni a feladatra szintén egyértelműen megérett, különösen gólveszélyes Krkicnek, akinek életútja, játéka és fizimiskája elképesztően emlékeztet Raúlra, akinek igencsak nyomasztó örökét nemsokára végérvényesen átveheti a spanyol futballban. Ha végre folyamatosan játszhatna végre.

 

Raúl ilyen idősen már ötven tétmeccset tudott le a Real Madridban – két bajnokit hagyott ki mindössze –, az 1995-1996-os szezonban 26 (!) gólt vágott. Nem csoda, hogy Krkic ég a bizonyítási vágytól, de azért jegyezzük meg: még nem maradt le semmiről…

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu