Az Újpest kirúgatta a Hali-edzőt

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 15. 21:40
Zártkapus meccse után magabiztos győzelemmel szolgálta ki közönségét az Újpest a sereghajtó Haladás ellen a Szusza Ferenc Stadionban péntek este. A győzelemmel feltornászták magukat a harmadik helyre a lila-fehérek.


Nehezenmelegedett be az Újpest, de a második félidőben három csatárának köszönhetően lelépte a Haladást.

Nem teljesült a klubvezetés ultimátuma, miszerint legalább négy pontot kell szereznie a szombathelyieknek a mostani és a következő mérkőzésen, emiatt Csertői Aurél vezetőedzőnek távoznia kell.

"Mivel a csapat már nem teljesítheti a négy pont megszerzését, már nem Csertői Aurél a Haladás edzője" - mondta a haladás honlapjának Tóth Miklós managerigazgató. "Aurélnak természetesen szerződése van velünk, így annak felbontásáról még egyeztetnünk kell, de az is fontos feladat, hogy minél hamarabb megkeressük azt a szakembert, aki kivezetheti a csapatot a gödörből" - tette hozzá.

LABDARÚGÓ NB I, 10. FORDULÓ:

ÚJPEST FC-SZOMBATHELYI HALADÁS 3-1 (0-0)

Gólszerzők: Tisza (51.), Rajczi (73.), Barczi (75.), ill. Lattenstein (81.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton 9 6 2 1 19–9 +10 20
2. Kaposvári Rákóczi 9 6 1 2 17–10 +7 19
3. Újpest 10 4 4 2 16–8 +8 16
4. Budapest Honvéd 9 5 1 3 14–11 +3 16
5. Ferencváros 9 5 1 3 16–15 +1 16
6. Debreceni VSC 9 4 2 3 18–15 +3 14
7. Paks 9 4 2 3 15–12 +3 14
8. Zalaegerszegi TE 9 4 2 3 14–13 +1 14
9. MTK Budapest 9 4 2 3 12–12 0 14
10. BFC Siófok 9 3 4 2 12–8 +4 13
11. Győri ETO 9 3 3 3 12–10 +2 12
12. Lombard Pápa 9 3 1 5 17–18 –1 10
13. Vasas 9 3 1 5 13–21 –8 10
14. Kecskeméti TE 9 2 0 7 13–23 –10 6
15. Szolnoki MÁV 9 1 2 6 6–18 –12 5
16. Szombathelyi Haladás 10 0 4 6 8–19 –11 4
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu