Az oroszok új sztárját éltetik

Létrehozva: 2012. június 9. 11:01
A duplázó Alan Dzagojevet éltették a társak Oroszország magabiztos 4-1-es győzelmét követően az Európa-bajnokság A-csoportjának 1. fordulójában. Dick Advocaat a kitűnő teljesítmény ellenére hibákat látott, míg a kevés pozitívumot mutató csehek játékosa, Vaclav Pílar szerint mintha nem lettek volna felkészülve a meccsre.

„Azt hiszem, hogy mindkét félidő első 10 percét leszámítva az történt a pályán, amit mi akartunk – kezdte Andrej Arsavin. – Azt játszottuk, amit akartunk, nagyszerű támadásokat vezettünk és gólokat lőttünk mindkét félidőben."

„Dzagojev jó gyerek, már most érett játékos, és maga is tudja, mennyire kiváló mérkőésen van túl – ismerte el a duplázó társa teljesítményét a csapatkapitány. – Tudtuk, mennyire veszélyes állás a 2-1, hiszen ha egyenlítenek, bajba kerülünk, ám szerencsére sikerült megállítani rohamaikat, majd jött újra Dzagojev, és döntött."

A mindössze 21 éves új csillag visszafogottan beszélt: „Soha nem egyszerű, egy hazai pályán szereplő csapat ellen játszani, szurkolói szinte belehajszolják őket a győzelembe – utalt a szép számú cseh táborra, majd társa, Jurij Zsirkov hozzátette. – Nem játszottak rosszul, ám a gólokat mi lőttünk, sokat köszönhetően Dzagojevnek."

Roman Sirokov, Arsavin zenites csapattársa is elégedett volt a 4-1-gyel: „Keveset hibáztunk a kapu előtt, így kell kihasználni a helyzeteket – indította nyilatkozatát. – Persze, hogy a győzelemre hajtottunk, de nem gondoltam, hogy a félidőre már 2-0-val megyünk, hiszen bátortalanul kezdtünk, beszorultunk, mielőtt belelendültünk."

Dick Advocaat szövetségi kapitány a győzelem fontosságát hangsúlyozta: „Nagyon kellett ez a három pont, saját dolgunkat tettük nehézzé mindkét félidőben, azonban végül csak az önbizalmunkat növeltük. A trófeát viszont csak a torna végén adják oda, úgyhogy dolgozni kell tovább, mert bár 4-1-re nyertünk, láttam hibát, javítani valót így is bőven, voltak szenvedős periódusaink. Egy biztos, nyugodtan várjuk a következő fordulót."

Eközben a csehek középpályása, Vaclav Pilar reálisan értékelt: „Rengeteget hibáztunk, mintha nem lettünk volna felkészülve. Vissza akartunk jönni a mérkőzésbe 0-2-ről, de elfogytunk és kaptunk még kettőt. Úgy fociztunk, ahogy ők akarták, szinte odaadtuk nekik ez a mérkőzést, és az oroszok meg köszönték szépen. A félidőben még bíztam benne, hogy kihozunk ebből valamit, ehhez képest jól kikaptunk. Egy ilyen súlyos verés után nehéz lesz megmutatni, hogy ennél jobbak vagyunk, de nem adjuk fel, továbbra is hiszünk magunkban és megyünk előre."

EMLÉKEZTETŐ, EURÓPA-BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 1. FORDULÓ:

OROSZORSZÁG - CSEHORSZÁG 4-1 (2-0)

Wroclaw, Municipal Stadion V.: Howard Webb (angol)

OROSZORSZÁG: Malafejev - Anyjukov, Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov - Sirokov, Gyenyiszov, Zirjanov - Dzagojev (Kokorin 85.), Kerzsakov (Pavljucsenko 73.), Arsavin Szövetségi kapitány: Dick Advocaat
Cserék: Akinfejev (kapus), Sunyin (kapus), Saronov, Granat, Nababkin, Izmailov, Kombarov, Kokorin

CSEHORSZÁG: Cech - Selassie, Hubník, Sivok, Kadlec - Plasil, Jiracek (Petrzela 76.) - Pilar, Rosicky, Rezek (Hübschmann 46.) - Baros (Lafata 86.) Szövetségi kapitány: Michal Bílek
Cserék: Lastuvka (kapus), Drobny (kapus), Suchy, Limbersky, Rajtoral, Petrzela, Hübschmann, Kolár

Gólszerző: Dzagojev (15., 79.), Sirokov (24.), Pavljucsenko (82.) ill. Pilar (52.)

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2012. június 12. 15:46 (20)
Avatar_70_male
Újonc
  0

„Te mindenkit leigazolnál, aki egy meccsen gólt lő, meg tud értékesíteni egy passzt! Szerintem ezen a meccsen kívül, életedbe nem láttad még játszani, ahogy mást sem, de mégis mindenkire azt mondod hogy én leigazolnám! Akkor Igazoljad!”




[Hivatkozás: Mezei Ádám 2012. június 10. 00:19]
Tényleg nem egy meccsen kéne eldönteni ezt, de én viszont simán mondhatom ezt, hiszen egy csomó CSKA meccset néztem az utóbbi években és már akkor is feltűnt, hogy nem egy ügyetlen gyerek...
Gaál Örs 2012. június 11. 21:31 (19)
Ígéret
  333
Dzagojev lesz az EB gólkirálya
Hajrá Juventus Football Club!!!
Mezei Ádám 2012. június 10. 00:19 (18)
Bajnok
  2809
Te mindenkit leigazolnál, aki egy meccsen gólt lő, meg tud értékesíteni egy passzt! Szerintem ezen a meccsen kívül, életedbe nem láttad még játszani, ahogy mást sem, de mégis mindenkire azt mondod hogy én leigazolnám! Akkor Igazoljad!
Hajrá FC Barcelona!!!
Vass Pál 2012. június 9. 21:42 (17)
Ígéret
  383

„kiraknád Di Maria-t a kezdőből? te nem vagy normális”




[Hivatkozás: Tóth Ádám 2012. június 9. 15:03]
Hát nem az!
Hajrá Manchester United!!!
Székely Dániel 2012. június 9. 17:34 (16)
Bajnok
  2475
Di Maria helyére?...Di Marianak több gólpassza lenne mint Özilnek ha nem sérül meg...Nincs szükség rá, maximum Özil cseréjeként lenne nálunk
Tóth Ádám 2012. június 9. 15:03 (15)
Bajnok
  2846
kiraknád Di Maria-t a kezdőből? te nem vagy normális
Hajrá FC Barcelona!!!
mathe attila 2012. június 9. 15:00 (14)
Ígéret
  274

„kerzhakov?? a zenites?? 29(asszem) évesen??? sztem Dzagoev jobb gamer...”




[Hivatkozás: Sandler Bouy 2012. június 9. 14:49]
az igaz.de ha o amugy nagyon jo jatekos.csak sztem nemnagyon ment neki tegnap
Hajrá FC Bayern München!!!
Lakatos Márton 2012. június 9. 14:49 (13)
Rajongó
  1271
Remélem egyszer őt is Angliában-Spanyolországban, vagy Olaszországban látjuk majd focizni
Hajrá FC Internazionale!!!
Sandler Bouy 2012. június 9. 14:49 (12)
Ígéret
  377

„.de most arrol beszelunk h 11be beferne.cserére minek? ha tudna h cserén fog jatszani else jon a realba..kerzakhov sztem nagyobb sztar csak tegnap sokat kihagyott"LoL”




[Hivatkozás: mathe attila 2012. június 9. 14:46]
kerzhakov?? a zenites?? 29(asszem) évesen??? sztem Dzagoev jobb gamer...
mathe attila 2012. június 9. 14:46 (11)
Ígéret
  274
.de most arrol beszelunk h 11be beferne.cserére minek? ha tudna h cserén fog jatszani else jon a realba..kerzakhov sztem nagyobb sztar csak tegnap sokat kihagyott"LoL
Hajrá FC Bayern München!!!
Szabó Máté 2012. június 9. 14:23 (10)
Újonc
  99
nagyon jól játszottak tegnap, nem gondoltam volna hogy ilyen szervezetten játszanak...remélem a csoportjukat is megnyerik
Hajrá Atlético Madrid!!!
Angel Di Maria 2012. június 9. 13:42 (9)
Rajongó
  1150

„Dzagojev gyere a Real Madrid-ba




[Hivatkozás: Turcsek János 2012. június 9. 13:22]
Minek?Kit raknál ki?Ahhoz meg,hogy csere legyen meg drága
Hajrá San Marino!!!
Turcsek János 2012. június 9. 13:22 (8)
Újonc
  36
Dzagojev gyere a Real Madrid-ba
Hajrá Real Madrid!!!
Székely Dániel 2012. június 9. 13:14 (7)
Bajnok
  2475
Már egy ideje feltűnt a srác, mint tehetség, de ez az Eb most jó alkalom hogy nagyobb hírnevet kapjon és egy nagyobb Európai csapat elvigye.Úgy mint pár éve Özilnek is besegített a Vb most Dzagoevnek az Eb.Sok Sikert neki
Törölt felhasználó 2012. június 9. 13:10 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Nagyon jó játékos és grat az első meccsukhöz!
VV Béci 2012. június 9. 12:33 (5)
Megszállott
  6119
Télleg nagyon tehetséges a srác, ha jó EB-je lesz, szerintem a sztárcsapatok rendesen körül ugrálják majd.
Hajrá Chelsea!!!
Gaël Calcutta 2012. június 9. 11:25 (4)
Rajongó
  756

„Akár jöhetne hozzánk is,fiatal,és jó Persze esélytelen,hogy Wenger sikeresen lecsapjon rá..:/ de grat az Oroszoknak,csoportot lazán nyerhetik




[Hivatkozás: Go Gunners9 2012. június 9. 11:11]
Én is gondoltam rá, lehet zsír lenne
Hajrá Arsenal!!!
Cristian Chivu 2012. június 9. 11:17 (3)
Újonc
  91
Grat nekik! Remekul jatszottak, helyzeteket ertekesitve! Dzagojev remekul jatszott, de meg kiemelnem a tobbi tamadok jatekat, es persze az Arshavinet! Remekul passzolt, hozta helyzetbe a tarsait! Remelem,hogy a kovetkezo meccseken Pavljucsenko is kezdo lesz! Hajra Oroszorszag!!!

Szerkesztve: 2012. június 9. 11:18
Go Gunners9 2012. június 9. 11:11 (2)
Rajongó
  1481
Akár jöhetne hozzánk is,fiatal,és jó Persze esélytelen,hogy Wenger sikeresen lecsapjon rá..:/ de grat az Oroszoknak,csoportot lazán nyerhetik
Hajrá Arsenal!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. június 9. 10:42 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64394
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
03:31  Neymar a Barcelona játékosa – HIVATALOS22:35  A Bayern feljutott a csúcsra 12 év után22:12  "Cavani Spanyolországba menne"21:41  Zidane: Messi, CR7, utána jön Bale!20:58  Ancelotti menne, Beckhamet kihagyta20:19  Nyílt titok: Neymar a Barcát választotta19:51  Agüero hosszabbított a Citynél!18:52  Győrben csúszott le a dobogóról az MTK18:21  Suárezről álmodik a Real Madrid17:24  Casillas nélkül a Real, derbin a Barca16:34  "Rossz döntés volt elhagyni a BVB-t!"16:07  Joaquín a Serie A-ba igazol15:25  Már a kispadra sem fér fel Casillas14:12  „A Dortmund? Mint a 2005-ös Liverpool!"13:39  Magyar vezetőedző érkezik Újpestre12:13  Irány a BL-döntő - együtt Egervárival11:45  Révben a Barca és a Real, Neymar dönt  „Ha valaki verheti a Bayernt, az a BVB”  Mazzarri váltotta Stramaccionit  A Dortmund 10 millióért vett védőt  Bombagóllal tovább él a siófoki remény  A Napoli elnöke: Benítez az új edző  A hajrában verte a Haladás az Újpestet  A Monaco komplett bevásárlólistája  A Monaco elkezdte, 70 millióért igazolt  Coentrao: Mindenki azt akarja, távozzak!  Egy kattintás egy Bogdán-mezért!  Stramaccionitól elköszöntek - Sky Italia  Pastore: 100 százalék, hogy maradok!  „Kizárt dolog, hogy eladjuk Agüerót"  Szépségdíjas, 20 méteres ollózós gól!  Benítez egy bejelentésre a Napolitól  Gibraltár az Eb-selejtezőben!  Hivatalos: az El-győztes a BL-ben!  Német edző Eto'óéknál  Valdés elbúcsúzott a Barcától  Mégis bentmarad a Hoffenheim?  Lamela, mint Messi-helyettes  Chelsea-City: fordítás 0-3-ról!Csü  Saját edzője becsmérli HollandiátCsü  Eladta csatárát a Bayern MünchenCsü  A Citynek nem kell se Neymar, se FalcaoCsü  A Bayernt kísérthetik az elbukott döntőkCsü  A bekk végleg a MilanéCsü  Vasszigor a rasszizmus ellenCsü  Reus: Ne írják le a Dortmundot!Csü  Fogcsikorgató BL-döntő lesz!Csü  Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutnaCsü  A Milan-szurkolók Allegri mellé álltakCsü  Egy évvel hosszabbított Rio FerdinandCsü  Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjérőlCsü  Vádemelés a magyar bundabotránybanCsü  Újabb BL-döntő Németországban!Csü  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarjaCsü  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgóCsü  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"Csü  Juhászéktól vett támadót a FiorentinaCsü  Bombagóllal kupagyőztes a SahtarCsü  Ramos: Bale beleillene a RealbaCsü  Nevetséges Barca-ajánlat Neymarért
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók