„A magyar válogatott megszerezte első győzelmét az Európa-bajnokság selejtezőiben, ám sajnos, a közvéleményt nem csak ez a siker foglalkoztatja. Többen is lemaradtak a mérkőzés elejéről, mert nagy tömeg alakult ki az egyik kapunál, és a szurkolók csak lassan jutottak be a stadionba, ráadásul volt, akit a biztonsági szolgálat részéről atrocitás is ért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség mélységesen sajnálja a történteket,
és elnézést kér azoktól a szurkolóktól , akik bármilyen sérelmet
szenvedtek. Akit atrocitás ért, és úgy véli, az MLSZ a segítségére
lehet, jelentkezzen a szövetségnél, amely igyekszik orvosolni a gondját.
Az MLSZ számára kiemelten fontos a szurkolók kulturált kiszolgálása és a
stadionok rendjének a megteremtése. Ezért haladéktalanul felkérte a
beléptetést végző biztonsági szolgálat vezetőit a történtek
kivizsgálására. Elkérte az intézkedésekről készült jelentéseket, minden
azokkal összefüggő dokumentumot, és ezek alapján hoz döntést a
következményekről, amelyek arányban állnak majd a tett súlyával. A
szövetség elkötelezett a szurkolók mellett, és a legmesszebbmenőkig
elítéli az erőszak minden fajtáját.
Azok a szurkolók, akik nem jutottak be a találkozóra, és ezt a jegyükkel
igazolni tudják, a válogatott következő hazai mérkőzését, a
Magyarország-San Marino Európa-bajnoki selejtezőt ingyen tekinthetik
meg.
A Magyar Labdarúgó Szövetség reméli, mostantól a figyelem ismét a
lényegre, azaz a futballra irányul. Az MLSZ megszívleli az eset
tanulságait, és reményei szerint a szurkolók már a következő, október
8-án sorra kerülő mérkőzésen kifogástalan rendezéssel találkozva
szurkolhatnak a magyar válogatott következő sikeréért."
Az MLSZ elnézést kért a botrány miatt
Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 9. 16:59
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnézést kért azoktól a szurkolóktól, akik a válogatott keddi Moldova elleni Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésére szervezési problémák miatt csak jelentős késéssel tudtak bejutni. A szervezet honlapján az alábbi közleményt adta ki:
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS