Atlético-ajánlat: nagy visszatérés?

Létrehozva: 2013. május 19. 16:55
Maga Diego erősítette meg a Bundesliga utolsó fordulóját követően, hogy az Atlético Madrid ajánlatot tett érte és visszavárja azok után, hogy 2012-ben Európa-ligát nyert a Wolfsburg meghatározó középpályásával.


Az irányító a teljes 2011/2012-es idényt a madridiaknál töltötte kölcsönben, akkor 43 tétmérkőzésen hatszor volt eredményes, miközben az együttes ötödik lett és ugyebár megnyerte a nagy nemzetközi trófeát.

„Az Atlético engem akar és egy kézzel fogható ajánlattal is élt – jelentette ki a Wolfsburger Allgemeine kérdésére a korábbi Juventus-játékos. – Ezután a Wolfsburggal kell egyeztetni, hogy mi a legjobb a klubnak és számomra."

„Mindig elégedett voltam azzal, ahogy itt kezeltek és tiszteletben tartom, hogy szerződésemből egy év még hátra van. Azonban éppen ezért szükséges beszélni a folytatásról" – indokolt Diego, aki főnöke támogatásáról biztosított.

„Ha nagyon szeretne továbbállni, akkor szükséges lesz tárgyalnunk és meggyőzni a maradásról. Úgy gondolom viszont, hogy nincs olyan együttes, amely hajlandó érte eleget fizetni. A Frankfurt elleni (ahol gólt lőtt - a szerk.) játéka alapján akad érdeklődő, meghallgatjuk az összeset, de meg is válogatjuk majd azokat" – jelentette ki a vezetőedző, Dieter Hecking, figyelmeztetve az Atléticót, hogy aprópénzért nem csaphat le az értékes irányítóra.

Folyt. köv.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu