Aranylabda Henry és Ronaldinho nélkül

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 19. 14:21
A France Football című francia magazin megnevezte azt a harminc futballistát, akik közül kikerülhet a 2008-as év Aranylabdájának nyertese. Az idén először csökkentett létszámmal megjelenő lista – a korábbi években ötven név közül lehetett választani – nem tartalmazza Thierry Henry és Ronaldinho nevét sem. Mindössze egyetlen brazil futballista került fel a jelöltek közé: az előző évi kiírás győztese, Kaká.


Vasárnap délután végre megjelent a várva várt lista, amelyből megtudhattuk: kik közül kerül ki az Aranylabda-szavazás 2008-as nyertese.

 

Idén annyi változást iktattak be a rendezők, hogy a korábban ötven fős lista helyett ezúttal csak harminc név közül lehet választani.

 

Vannak nagy hiányzók is a jelöltek közül, 1999 után először nem lesz ott az esélyesek között Thierry Henry, de a France Footballnál Ronaldinho idei teljesítménye sem volt elég ahhoz, hogy felkerüljön a listára.

„Ez teljesen rendben van, nem játszottam olyan sok meccset idén, hogy megérdemeljem a jelölést” – mondta a TF1-nek a brazil klasszis.

 

Honfitársai közül egyébként mindössze egy játékos tudta biztosítani helyét a legjobb harminc között: az előző kiírás győztese, Kaká.

 

Két korábbi nyertes sem lesz még ott a díjátadón, ugyanis mind Fabio Cannavaro, mind Andrij Sevcsenko gyengébb teljesítményt nyújtott a szakírók által elvártnál.

 

A győztest hivatalosan december másodikán nevezik meg.

 

A HARMINCAS LISTA:
Emmanuel ADEBAYOR (togói, Arsenal)
Sergio AGÜERO (argentin, Atlético Madrid)
Andrej ARSAVIN (orosz, Zenit)
Michael BALLACK (német, Chelsea)
Karim BENZEMA (francia, Lyon)
Gianluigi BUFFON (olasz, Juventus)
Iker CASILLAS (spanyol, Real Madrid)
Cristiano RONALDO (portugál, Manchester United)
Didier DROGBA (elefántcsontparti, Chelsea)
Samuel ETO'O (kameruni, Barcelona)
Cesc FABREGAS (spanyol, Arsenal)
Fernando TORRES (spanyol, Liverpool)
Steven GERRARD (angol, Liverpool)
Zlatan IBRAHIMOVIC (svéd, Inter)
KAKÁ (brazil, AC Milan)
Frank LAMPARD (angol, Chelsea)
Lionel MESSI (argentin, Barcelona)
PEPE (portugál, Real Madrid)
Franck RIBÉRY (francia, Bayern München)
Wayne ROONEY (angol, Manchester United)
Marcos SENNA (spanyol, Villarreal)
Sergio RAMOS (spanyol, Real Madrid)
Luca TONI (olasz, Bayern München)
Edwin VAN DER SAAR (holland, Manchester United)
Rafael VAN DER VAART (holland, Real Madrid)
Ruud VAN NISTELROOY (holland, Real Madrid)
Nemanja VIDICS (szerb, Manchester United)
David VILLA (spanyol, Valencia)
XAVI (spanyol, Barcelona)
Jurij ZSIRKOV (orosz, Zenit)

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu