LIGAKUPA, 3. FORDULÓ:
A Chelsea számára úgy indult az este, ahogy elképzelte, hiszen az ifjú Van Aanholt találatával már a legelején magához ragadta a gyeplőt.
A Newcastle United azonban minden energiáját mozgósítva fordított. Mi az, hogy fordított, mindjárt 3-1-re elhúzott, ám a Kékek innen is feltápászkodtak Anelka duplájával.
Az utolsó szó mégis a Szarkáké volt, Ameobi utolsó perces fejesgólja után már nem volt visszaút a Chelsea-nek, amely először esett ki a Ligakupában a Newcastle ellen.
A Newcastle United azonban minden energiáját mozgósítva fordított. Mi az, hogy fordított, mindjárt 3-1-re elhúzott, ám a Kékek innen is feltápászkodtak Anelka duplájával.
Az utolsó szó mégis a Szarkáké volt, Ameobi utolsó perces fejesgólja után már nem volt visszaút a Chelsea-nek, amely először esett ki a Ligakupában a Newcastle ellen.
Salomon Kalou és Josszi Benajun ráadásul megsérült, előbbit hordágyon kellett levinni a gyepről, állapota súlyosnak tűnt.
A Manchester Unitedre jóval könnyebb feladat várt, és noha a Scunthorpe nagy meglepetésre vezetett is, az 5-2-es vendéggyőzelem teljesen megérdemelt volt.
Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere nem volt ott a találkozón, ugyanis a leendő BL-ellenfelet, a Valenciát akarta inkább megtekinteni az Atlético Madrid elleni bajnokin.
Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere nem volt ott a találkozón, ugyanis a leendő BL-ellenfelet, a Valenciát akarta inkább megtekinteni az Atlético Madrid elleni bajnokin.
A WBA két perc alatt lerendezte a Manchester Cityt, és jutott hatalmas meglepetésre a legjobb 16 közé.
Története egyik legmegalázóbb kudarcát élte meg a Liverpool, amely ellen hosszabbítást harcolt ki, majd fordított a League Twoban érdekelt Northampton, s Ngog 117. percben lőtt gólja kellett ahhoz, hogy tizenegyespárbaj dönthessen. Ott éppen a francia támadó és a fiatal Eccleston rontott, a rivális csak egyszer hibázott, így továbbléptek a vendégek, akik alig akarták elhagyni az Anfield gyepét a hősies daidalt követően. Roy Hodgson fejét követelte a hazai tábor.
Aston Villa-Blackburn 3-1 (Heskey 59., A. Young 75., 77., ill. Givet 34.)
---------------------------------------
Wigan-Preston NE 2-1 (Gómez 87., N'Zogbia 90., ill. Treacy 23.)
---------------------------------------
Chelsea-Newcastle 3-4 (Van Aanholt 6., Anelka 70., 86. - utóbbit 11-esből, ill. Ranger 27., R. Taylor 33., Ameobi 49., 90.)
90+6.: Egy néző befutott a pályára, úgy kell levonszolni.
90.: 3-4!!! Jonás bal oldali szöglete után Ameobi fejelt a bal sarokba 7 méterről.
86.: 3-3!!! Anelka higgadtan a jobb alsó gurított tizenegyesből. A tizenegyes előtt Alexet rántották le.
70.: 2-3!!! Van Aanholt húzott el a bal szélen, majd Anelka 12 méterről a bal sarokba belsőzött. Visszaütött a Newcastle-nek a rengetg kihagyott helyzet.
63.: Benajun rosszul lépett, cserét kér. Apró szépséghiba, hogy a Chelsea-nek már nincs több cserelehetősége. Nagy a baj.
54.: A félidőben beállt Kalou meghúzódott, nem tudja folytatni a meccset.
49.: 1-3!!! Ferreira passzolt ellenfélhez, Ameobi pedig 25 méterről a bal alsó sarokba lőtt. Turnbull ujjheggyel a kapufára tolta a labdát, az azonban befelé pattant.
33.: 1-2!!! Fordított a Newcastle. Ryan Taylor 18 méterről, szabadrúgásból bombázott a bal sarokba.
27.: 1-1!!! Egy jobb oldali beadást a hosszú oldalon érkező Ranger lőtt a kapuba. A vendégek hosszan járatták a labdát, mielőtt lecsaptak volna.
6.: 1-0!!! Kakuta visszagurítását Van Aanholt 11 méterről a jobb alsóba lőtte. A Szarkák kapusa csak beljebb segítette a labdát.
A Chelsea kezdőcsapata: Turnbull - P. Ferreira, Bruma, Terry, Van Aanholt - Benajun, Ramires, Zsirkov - Sturridge, Anelka, Kakuta.
---------------------------------------
Scunthorpe-Manchester United 2-5 (J. Wright 19., Woolford 90., ill. Gibson 23., Smalling 36., Owen 49., 71., Pak 54.)
90.: 2-5!!! Woolford háromra csökkentette a különbséget.
71.: 1-5!!! Owen duplázott, ez már kiütés.
54.: 1-4!!! A Scunthorpe nem tudott felszabadítani egy szöglet után, Pak lecsapott a kínálkozó lehetőségre.
49.: 1-3!!! Owen találatával immáron megnyugtató a United fórja. Innen alighanem már félgőzzel is lehozza a meccset.
36.: 1-2!!! Smalling megszerezte első gólját a Vörös Ördögök mezében, immár az MU-nál az előny. A hátvéd Pak jobb oldali beadását passzolta a hálóba.
23.: 1-1!!! Sokáig nem örülhettek a hazaiak, Gibson emelése kötött ki a kapujukban.
19.: 1-0!!! Hidegzuhany a Unitednek, Josh Wright góljával vezet a kiscsapat, a Scunthorpe.
Sir Alex Ferguson nincs ott a mérkőzésen, a skót menedzser inkább az MU BL-ellenfelét, a Valenciát nézi meg az Atlético Madrid elleni bajnokin. Távollétében segítője, Mike Phelan látja el az edzői teendőket.
A Manchester United kezdőcsapata: Kuszczak - Brown, Ferdinand, Smalling, Rafael - Pak, Gibson, Anderson - Chicharito, Owen, Macheda.
---------------------------------------
Liverpool-Northampton 2-2 h.u. (Jovanovics 9., Ngog 117., ill. McKay 56., Thornton 99.) - tizenegyesekkel 2-4
VÉGE! A 3. FORDULÓBAN A NORTHAMPTON! Guinan hibázott a Northamptonnál, Ngog és Eccleston a Poolnál, továbbjutott a kiscsapat!
120.: Büntetőpárbaj dönt.
117.: 2-2! Ngog!!! Kirjakosz fejelte kapura a szögletet, Ngog stukkolt bele, gól!
99.: 1-2!!! Egészen elképesztő, de a Northampton továbbjutásra áll az Anfielden. Thornton!
56.: 1-1!!! McKay éles szögből vette be a Liverpoolban debütáló Brad Jones kapuját.
9.: 1-0!!! Tíz percet sem kell várni az első gólra, Jovanovics az elkövető. Agger passzából lőtte a szerb első liverpooli gólját.
Hogy mennyire erős a Pool tizenegye, jelzi: a csapatkapitányi karszalagot Szotiriosz Kirjakosz kapta meg...
A Liverpool kezdőcsapata: B. Jones - D. Wilson, Agger, Kirjakosz, Kelly - Jovanovics, Lucas, Spearing, Pacheco, Babel - Ngog.
---------------------------------------
West Bromwich Albion-Manchester City 2-1 (Zuiverloon 55., Cox 57., ill. Jo 19.)
57.: 2-1!!! Két perc alatt fordított a WBA, Cox találata ébresztőt kell hogy fújjon a Citynek.
55.: 1-1!!! Egyenlítettek a hazaiak, Zuiverloont dicséri.
19.: 0-1!!! Jo nem szerez túl gyakran gólt, most elérkezett ez az ünnepélyes pillanat.
A Manchester City kezdőcsapata: Given - Vidal, Boyata, Mee, Cunningham - Vieira, Ibrahim, Johnson - Jo, Santa Cruz, Guidetti.
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az Arsenal kiontotta a Tottenham vérét!
GÓLVIDEÓK! 1-1-es rendes játékidő után, a hosszabbítás első félidejében szerzett három góljával végül 4-1-re verte meg az Arsenal idegenben a városi rivális Tottenhamet az angol labdarúgó Ligakupa 3. fordulójában. Lansbury...
Tovább a teljes cikkhez »
GÓLVIDEÓK! 1-1-es rendes játékidő után, a hosszabbítás első félidejében szerzett három góljával végül 4-1-re verte meg az Arsenal idegenben a városi rivális Tottenhamet az angol labdarúgó Ligakupa 3. fordulójában. Lansbury...
Tovább a teljes cikkhez »
