„Rossz mérkőzés volt – jelentette ki a hajrában egy vizes palack pályára rúgásáért a padtól elküldött korábbi Chelsea-menedzser. – Jobban, sokkal kiegyensúlyozottabban játszottunk, mint a Lorient ellen. Ennek köszönhető, hogy nem kaptunk gólt, de reálisan nézve egyetlen igazi gólszerzési lehetőségünk volt, Jérémy Ménez helyzete."
A francia válogatott akkor viszont óriási hibázott, öt méterről, a kapu torkában lőtte bele a labdát a kapusba.
„Az első félidővel elégedett voltam, de összességében kevésbé, nem ez az a teljesítmény, amelyet nyújtani szeretnénk, azonban nem aggódom. Thiago Silva, aki a napokban kezdte meg velünk az edzésmunkát, Zlatan Ibrahimovic és Thiago Motta sem állt rendelkezésünkre" – tette hozzá a két új igazolásról és a januári szerzeményről.
A kisebb lábsérüléssel bajlódó svéd visszatérése egyelőre kérdéses a jelenlegi éllovas Bordeaux ellen, még a nyitányon ütközött Bruno Ecuele Mangával, aki rosszabbul járt, hónapokra dőlt ki. Rá pedig szükség lenne, mert Ezequiel Lavezzi buta, páros lábas belépője után kiállítatta magát a mérkőzésen és a hétvégén biztosan kimarad.
Ancelotti nem aggódik a PSG rajtján
Létrehozva: 2012. augusztus 20. 17:58
Miközben toronymagas esélyesként érkezett a nyári 140 millió eurós erősítést követően a Paris Saint-Germain az új francia bajnokságra, addig az első két mérkőzésen mindössze két pontot elcsípve került máris hátrányba. Carlo Ancelottit nem foglalkoztatja az Ajaccio elleni 0-0 és elég érvvel állt elő, hogy ezt alátámassza.

Ajánlott fogadóirodák
Bet365 100%-os 15.000 Ft bónusz
Unibet 100%-os 10.000 Ft bónusz
Bwin.com 20 millió játékossal
24 ÓRA
03:31 Neymar a Barcelona játékosa – HIVATALOS22:35 A Bayern feljutott a csúcsra 12 év után22:12 "Cavani Spanyolországba menne"21:41 Zidane: Messi, CR7, utána jön Bale!20:58 Ancelotti menne, Beckhamet kihagyta20:19 Nyílt titok: Neymar a Barcát választotta19:51 Agüero hosszabbított a Citynél!18:52 Győrben csúszott le a dobogóról az MTK18:21 Suárezről álmodik a Real Madrid17:24 Casillas nélkül a Real, derbin a Barca16:34 "Rossz döntés volt elhagyni a BVB-t!"16:07 Joaquín a Serie A-ba igazol15:25 Már a kispadra sem fér fel Casillas14:12 „A Dortmund? Mint a 2005-ös Liverpool!"13:39 Magyar vezetőedző érkezik Újpestre12:13 Irány a BL-döntő - együtt Egervárival11:45 Révben a Barca és a Real, Neymar döntPé „Ha valaki verheti a Bayernt, az a BVB”Pé Mazzarri váltotta StramaccionitPé A Dortmund 10 millióért vett védőtPé Bombagóllal tovább él a siófoki reményPé A Napoli elnöke: Benítez az új edzőPé A hajrában verte a Haladás az ÚjpestetPé A Monaco komplett bevásárlólistájaPé A Monaco elkezdte, 70 millióért igazoltPé Coentrao: Mindenki azt akarja, távozzak!Pé Egy kattintás egy Bogdán-mezért!Pé Stramaccionitól elköszöntek - Sky ItaliaPé Pastore: 100 százalék, hogy maradok!Pé „Kizárt dolog, hogy eladjuk Agüerót"Pé Szépségdíjas, 20 méteres ollózós gól!Pé Benítez egy bejelentésre a NapolitólPé Gibraltár az Eb-selejtezőben!Pé Hivatalos: az El-győztes a BL-ben!Pé Német edző Eto'óéknálPé Valdés elbúcsúzott a BarcátólPé Mégis bentmarad a Hoffenheim?Pé Lamela, mint Messi-helyettesPé Chelsea-City: fordítás 0-3-ról!Csü Saját edzője becsmérli HollandiátCsü Eladta csatárát a Bayern MünchenCsü A Citynek nem kell se Neymar, se FalcaoCsü A Bayernt kísérthetik az elbukott döntőkCsü A bekk végleg a MilanéCsü Vasszigor a rasszizmus ellenCsü Reus: Ne írják le a Dortmundot!Csü Fogcsikorgató BL-döntő lesz!Csü Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutnaCsü A Milan-szurkolók Allegri mellé álltakCsü Egy évvel hosszabbított Rio FerdinandCsü Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjérőlCsü Vádemelés a magyar bundabotránybanCsü Újabb BL-döntő Németországban!Csü Málaga: A Real Madrid is Iscót akarjaCsü Edzőnek áll a leukémiás labdarúgóCsü „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"Csü Juhászéktól vett támadót a FiorentinaCsü Bombagóllal kupagyőztes a SahtarCsü Ramos: Bale beleillene a RealbaCsü Nevetséges Barca-ajánlat Neymarért
Lapozás
Több hír
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
D

