Albániában edzett a magyar csapat

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 27. 21:46
A szombati, Albánia elleni vb-selejtező színhelyén tartotta utolsó edzését pénteken kora este válogatottunk. A gyakorlást vélhetően sporttörténeti epizód vezette be: játékosaink egész egyszerűen átsétáltak szálláshelyükről, a Hotel Sheratonból a körülbelül 120 méterre lévő stadionba, a járókelők nem kis örömére... Az egyórás tréning végén Erwin Koeman sajtótájékoztatót tartott, amelyen ugyanazt hangsúlyozta, amit egész héten mondott: a vendéglátók két, svédek és portugálok elleni 0-0-ja tiszteletet parancsol.


Az edzés, mondhatni, a szokásos koreográfia szerint zajlott: alapos bemelegítés után egymás elleni játék következett, a lényeg a pörgés, s - lehetőleg - a sok pontos passz volt. Csalódniuk kellett azoknak, akik a "csapatok" összetételéből a holnapi kezdő 11-re szerettek volna következtetni, mert semmit nem lehetett azokból kideríteni.

- Mások az albánok otthon és mások idegenben - jegyezte meg a hazai és magyar újságírók előtt a szövetségi kapitány. - Nem győzöm elégszer hangoztatni, hogy mindkét csapat számára milyen fontos ez a meccs. Azért azt ne feledje senki, hogy eddig csak mi tudtunk gólt lőni Albánia legjobbjainak!

Már az edzésen is sok magyar szurkoló volt ott (akadt, aki 18 órás autóút után érkezett az albán fővárosba!), szombatra még többet várnak, s valószínűleg legalább félezer "segítője" lesz a tribünről Geráéknak.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu