Advocaat visszatér a PSV-hez

Szerző: MTILétrehozva: 2012. május 1. 15:24
Dick Advocaat, az orosz labdarúgó-válogatott holland szövetségi kapitánya a nyári Európa-bajnokság után odahaza és korábbi klubcsapatánál, a PSV Eindhovennél folytatja tréneri pályafutását.

 

A veterán szakember a Voetbal International nevű szaklapnak nyilatkozva azt mondta, hogy reményei szerint még ezen a héten aláírja egy évre szóló szerződését.

„Szóban már mindenben megállapodtunk” - idézte keddi számában a magazin Advocaat szavait, aki a kilencvenes években dolgozott az eindhovenieknél, később pedig több nemzeti válogatottat irányított, így a hollandokét és a dél-koreaiakét is. Az oroszokhoz 2010 áprilisában két plusz két évre írt alá, de hogy mért nem marad az Európa-bajnokság után is a szbornajánál, annak okairól nem beszélt. Mostanáig csapatával - amellyel kijutott az Eb-re - tíz győzelem és öt döntetlen mellett három vereséget számlál.

A korábbi bajnok - többek között a magyar válogatott Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató - PSV jelenleg a harmadik a holland bajnokságban az Ajax és a Feyenoord mögött, és már semmiképpen sem lehet első.

Címkék: dick_advocaat
Hozzászólások
Varju Beni 2012. május 1. 15:29 (2)
Újonc
  58
A korábbi bajnok - többek között a magyar válogatott Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató - PSV jelenleg a harmadik a holland bajnokságban

ugye ez nem csak szerintem hülyeség?

Szerkesztve: 2012. május 1. 15:31
Hajrá Real Madrid!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 1. 15:14 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65210
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
13:09  Tahiti: "Nem baj, ha 15-20 gólt kapunk"11:56  A Barca egy kis izmot pakolna Neymarra11:06  Orrcsonttörés a Chelsea-sztárnál10:32  Olasz-japán, az év mérkőzése?09:08  Nem játszhat hazai pályán az Anzsi01:51  Hétgólos krimi: olasz öröm 0-2-ről00:31  Real: jön Bale és Isco bemutatása?00:02  A Pool nem kereste Mhitarjant, de...22:57  Neymar varázslata kellett Brazíliának21:36  Heinzéék argentin bajnokok lettek21:10  Súlyos büntetés a szegedi balhéért20:34  Capello nemet mondott a PSG-nek19:34  Juventus: itt az újabb „féligazolás"18:53  Mata Barcelonába tart?18:17  Carroll végleg távozott Liverpoolból17:49  Puyolt hatodszorra műtötték meg17:45  Hivatalos: Gattuso a Palermo edzője17:18  Isco ára 35 millió, nem kevesebb16:44  Zaccheroni nem énekli az olasz himnuszt16:10  Újra milanos focitábor Budapesten15:36  „Maradok a Real Madridban”14:30  A spanyolok is tudják: ők a legjobbak14:13  Golyóval a fejében védte végig a meccsetSze  A Pool kettős igazolásra készülSze  Konföd. Kupa: szolidaritás a tüntetőkkelSze  Dzsudzsák az orosz liga legjobbjai köztSze  Magyarországon készül a Serie A-s csapatSze  Thiagónak könyörög a BarcelonaSze  Itt a 2013-14-es Premier League-sorsolásSze  PSG: ha AVB nem jön, jó lesz Capello isKe  Carroll végleg elhagyhatja a LiverpooltKe  Elhalasztották Ribéryék botrányperétKe  Dán óriást vett az Aston VillaKe  „Wenger győzött meg az Arsenalról”Ke  Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-nKe  Mennie kell az angol kapitánynakKe  Ismét Nyíregyházán lesz otthon a LokiKe  Beckham hatalmas sztár KínábanKe  Élvonalbeli csapat padján MiriutaKe  Suárezt 40 millió fontért elengedhetikKe  A Spurs kivásárolná a brazil sztártKe  Városon belül igazolhat a JuveKe  Dél-Korea és Irán is vb-résztvevőKe  Husztiéknak adta tinijét a DortmundKe  Besült a horvát kapitány MoszkvábanKe  Ausztrália vért izzadt BrazíliáértKe  „A Barcának nem kell középső védő"Ke  Kaká: Corinthians nem, Spurs esetlegKe  Már a 4. percben bombagólt lőttKe  Hónapokra kidőlt az Anzsi sztárjaKe  JIM a Valladolid új vezetőedzőjeKe  Heynckes: A Bayern Iscót szerződtesseKe  „Egész Tahiti figyelt, majdnem sírtam"Ke  Megvan a Juventus második igazolása  Ez Adriano utolsó dobása, szerződtetik!  Nigéria hatot számolt Tahitire  Pokoli balhét csaptak az olasz szurkolók  "Zidane nem áll készen a Realhoz"  Egy évtizede hunyt el Knézy Jenő  A Vidi elköszönt spanyol légiósától
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók