A források szerint a Barcelona argentin támadója nem az egyedüli vádlott, hanem édesapjával együtt kerültek a spanyol adóhivatal látókörébe, egy négymillió euró körüli, 1,2 milliárd forintnak megfelelő összeg elhallgatásával.
A támadó és apja a kereskedelmi jogokból származó bevételek utáni adózást mulasztotta el, még a 2006, 2007, 2008 és 2009-es évre vonatkozóan, ezzel súlyosan megkárosítva a hispán államot. Az EFE hírügynökségnek megszólalt a barcelonai ügyészség szóvivője, és kiderült, Lionel Messi lakhelyén, Gavában nyújtották be a keresetet.
Állításuk szerint Messiék adóparadicsomokban létrehozott fiktív offshore vállalatok segítségével tüntették el az eurómilliókat, így például Belizébe és Uruguayba menekítették, amivel mindenfajta adótörvényt kikerültek.
A Barcelona szóvivője egyelőre nem kommentálta a híreket, de az tudvalevő, hogy a játékos 15 millió euró körüli fizetést kap csapatától, míg erre további 15,5 érkezik különböző szponzori támogatásokból. Ilyen például a PepsiCo, az Adidas és a P&G reklámai, és ezeknek köszönhetően a világ tíz legjobban kereső sportolója közé tartozik.
Messi legutóbb kedden este Ecuadorban csereként szerepelt az argentin válogatott 1-1-re végződött vb-selejtezőjén.
