„A játékosaink nagyrésze minél hamarabb távozni szeretne innen, szerintem aligha kívánnak a többiek pályára lépni a tornán, hiszen majdnem meghaltunk! – fakadt ki a labdarúgó, aki elmondta a fegyveres akció mintegy fél órán át zajlott.
„Senki sem tudott aludni a borzalmak után – folytatta Adebayor. – Láttuk, amint az egyik csapattársunkat eltalálja egy golyó, sír, majd elveszti az eszméletét. Még mindig sokkolnak a történtek."
„Egyelőre megpróbálunk pihenni, majd összeülünk, és eldöntjük, van-e értelme maradnunk Angolában. Amennyiben nem vagyunk biztonságban, azonnal távozunk" – zárta mondandóját a játékos.
Mint ismeretes, pénteken forradalmárok sortűz alá vették az Afrika-kupára tartó togói csapat buszát az angolai-kongói határon. Két játékos, Kodjovi Obilale és Serge Akakpo megsérült, de több társuk és a szakmai stáb két tagja is orvosi ellátásra szorult, a jármű sofőrje életét vesztette.
Az egyik játékos, Thomas Dossevi elmondta, a csapatbuszt kísérő rendőrök és a támadók összecsapása alatt, mintegy húsz percig mindenki a széke alatt próbált elbújni a repkedő golyók elől, és úgy érezte magát, mintha egy háború kellős közepébe csöppent volna.
Mint az a nap folyamán kiderült, a togói válogatott lemondta az Afrika Kupán való részvételt.
Az angolai televízió helyszíni tudósításából kivágott pillanatképek
![]() |
|
| Fotó: Reuters | |
![]() |
|
| Fotó: Reuters | |
![]() |
|
| Fotó: Reuters | |



