Aczél Zoltán marad a REAC edzője

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 3. 12:34
Nem lesz változás a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő REAC kispadján, ugyanis szerda reggel Forgács József megerősítette tisztségében Aczél Zoltán vezetőedzőt. Az elnök beszélt a szakemberrel, valamint meghallgatta Kutasi Róbert klubigazgató véleményét is a kialakult helyzetről, utána döntött úgy, hogy nem lesz edzőváltás.


Bár a REAC labdarúgócsapata egy döntetlennel és egy győzelemmel kezdte a szezont, utána azonban négy vereség következett. Sorrendben a Zalaegerszeg, a Győr, a Fehérvár és a Nyíregyháza ellen nem tudott még pontot sem szerezni a rákospalotai alakulat.

 

A szabolcsiak elleni vereség után megingott Aczél Zoltán alatt a kispad, az egykori kétszeres válogatott védő eltávolítása is felmerült. Össze is ült a REAC vezérkara hétfőn, de akkor még nem született végleges döntés arról, megy vagy marad Aczél Zoltán.

 

Forgács József elnök, Kutasi Róbert klubigazgató és a vezetőedző szerda reggel újra tárgyaltak, és az elnök végül úgy döntött, hogy továbbra is Aczél marad az edző.

 

A klub hivatalos weboldalán a következő sajtóközleményt bocsátotta ki:

Ahogy korábban ígértük, szerda reggelre megszületett az a döntés, amelyben az érdekeltek azt a lehetőséget látják, hogy a REAC csapata elmozduljon a számára méltatlan, kiesést jelentő 15. helyről. Forgács József elnök meghallgatta Kutasi Róbert klubigazgató véleményét, ismét beszélgetett Aczél Zoltán vezetőedzővel, majd úgy döntött, hogy labdarúgók Aczél Zoltánnal közösen képesek lehetnek megoldani a feladatokat, teljesíthetik az elvárásokat.

 

Az elnök úr bízik az edzőben, bízik a csapatban, bízik abban, hogy akárcsak korábban, a REAC nehéz helyzetéből ezúttal is talpra tud állni.

 

A klubigazgató, az edző és a játékosok véleménye egyértelmű: a REAC ilyen egységes, szakmailag és morálisan ilyen stabil még sohasem volt- de mindezt a pályán kell majd igazolni.

 

A REAC szerdán Magyar Kupa-mérkőzésre utazik a Dabas otthonába.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu