A válogatott készül, Koman megsérült

Létrehozva: 2012. május 29. 21:23
Megkezdte felkészülését Telkiben a Csehország és Írország elleni barátságos mérkőzésre a magyar labdarúgó-válogatott. A keretből ketten (Lipták Zoltán, Buzsáky Ákos) biztosan, de lehet Koman Vladimir is kimarad.

 

Az Újpest hátvédje combfeszítőizom-húzódást szenvedett, s megjelent ugyan Telkiben, de az orvosi vizsgálatok után távozott. A QPR középpályása a műtött térde sérült meg két hete, és elővigyázatosságból pihen. Egervári Sándor Lipták helyére a honvédos Debreceni Andrást, Buzsáky helyére a győri Koltai Tamást hívta be. A délutáni gyakorláson Koman Vladimir bokasérülést szenvedett, az orvosi vizsgálatok után derül ki, hogy játszhat-e.

A kerettagok közül nem vett részt a mai edzésen a svájci bajnokságban osztályozót játszó Vanczák Vilmos, valamint a Norvégiában szintén kedden pályára lépő Korcsmár Zsolt, ők holnap csatlakoznak társaikhoz.

„Számunkra nem most kezdődik a munka, a stáb tagjaival az utóbbi időszakban igyekeztünk minél pontosabban feltérképezni az Eb-selejtezős ellenfeleinket, és górcső alá kerültek a soros felkészülési meccsek riválisai is - mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. - A csehek és az írek elleni összecsapásokon, az alapjátékunkat megtartva, szeretnénk több taktikai variációt, más-más felállást kipróbálni, ugyanakkor a felkészülés ezen időszakában, ha nem adódik váratlan körülmény, már a tétmeccsekhez hasonlóan kevesebb cserével játsszuk végig a mérkőzéseket."

A játékosok egyetértenek abban, hogy nehéz meccsek várnak ránk, arra nem sok esély van, hogy a csehek vagy az írek az Eb-re tartalékolnák az erejüket, vagy, tartva a sérülésektől, óvatosabb játékkal állnának elő.

„Téves a feltételezés, miszerint az Eb előtt bármelyik résztvevő válogatott is félgőzzel játszana a felkészülési meccsein, annak idején a vb előtt álló hollandok és németek elleni mérkőzéseken ezt már saját bőrünkön is tapasztaltuk. Sőt, inkább arra lehet számítani, hogy a kezdőcsapatba bekerülni vágyó játékosok kettőzött erővel játszanak majd, hiszen most utoljára mutathatják meg, hogy helyük van a csapatban az Európa-bajnokságon" - mondta az ellenfelekről Németh Krisztián.

„A csehek és az írek is jó csapattal utaznak az Eb-re, és semmi okunk arra gondolni, hogy profi labdarúgók nem teljes erőbedobással játszanak felkészülési mérkőzésükön - fogalmazott Hajnal Tamás. - Nagyon várom a két találkozót, mert bár mindkét ellenfelünk focikultúráját ismerjük, én még a csehek és az írek ellen sem játszottam a válogatottban. Nekünk mégsem elsősorban velük, hanem saját magunkkal kell foglalkoznunk, és ezeken a meccseken már az őszi vb-selejtezőknek kell a szemünk előtt lebegniük, hiszen a mostani időszak áll rendelkezésünkre, hogy minél jobban felkészüljünk a ránk váró feladatokra."

Válogatottunk pénteken Prágában mérkőzik meg az Európa-bajnokságra készülő cseh csapattal, majd három nappal később, jövő hétfőn a szintén az Eb-re utazó íreket látja vendégül a Puskás Ferenc Stadionban.

A csehek ellen készülő válogatott kerete:

kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz Pireusz)

védők: Vanczák Vilmos (Sion), Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Juhász Roland (Anderlecht), Laczkó Zsolt (Sampdoria)

középpályások: Halmosi Péter (Haladás), Varga József (DVSC-TEVA), Koman Vladimir (AS Monaco), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Koltai Tamás (Győri ETO), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton)

támadók: Szalai Ádám (Mainz), Németh Krisztián (RKC Waalwijk), Szabics Imre (Sturm Graz)

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 29. 20:24 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65185
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
16:10  Újra milanos focitábor Budapesten15:36  „Maradok a Real Madridban”14:30  A spanyolok is tudják: ők a legjobbak14:13  Golyóval a fejében védte végig a meccset13:55  A Pool kettős igazolásra készül13:22  Konföd. Kupa: szolidaritás a tüntetőkkel12:52  Dzsudzsák az orosz liga legjobbjai közt12:21  Magyarországon készül a Serie A-s csapat11:48  Thiagónak könyörög a Barcelona10:43  Itt a 2013-14-es Premier League-sorsolás09:38  PSG: ha AVB nem jön, jó lesz Capello is22:16  Carroll végleg elhagyhatja a Liverpoolt21:16  Elhalasztották Ribéryék botrányperét20:45  Dán óriást vett az Aston Villa20:15  „Wenger győzött meg az Arsenalról”20:00  Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-n19:37  Mennie kell az angol kapitánynak18:45  Ismét Nyíregyházán lesz otthon a Loki18:05  Beckham hatalmas sztár Kínában17:32  Élvonalbeli csapat padján Miriuta17:10  Suárezt 40 millió fontért elengedhetik16:47  A Spurs kivásárolná a brazil sztártKe  Városon belül igazolhat a JuveKe  Dél-Korea és Irán is vb-résztvevőKe  Husztiéknak adta tinijét a DortmundKe  Besült a horvát kapitány MoszkvábanKe  Ausztrália vért izzadt BrazíliáértKe  „A Barcának nem kell középső védő"Ke  Kaká: Corinthians nem, Spurs esetlegKe  Már a 4. percben bombagólt lőttKe  Hónapokra kidőlt az Anzsi sztárjaKe  JIM a Valladolid új vezetőedzőjeKe  Heynckes: A Bayern Iscót szerződtesseKe  „Egész Tahiti figyelt, majdnem sírtam"Ke  Megvan a Juventus második igazolása  Ez Adriano utolsó dobása, szerződtetik!  Nigéria hatot számolt Tahitire  Pokoli balhét csaptak az olasz szurkolók  "Zidane nem áll készen a Realhoz"  Egy évtizede hunyt el Knézy Jenő  A Vidi elköszönt spanyol légiósától  Cristiano Ronaldo új átigazolási terve  Elítélték a partjelző gyilkosait  Eladó Ferguson első csapatösszeállítása  Cabaye: Monaco? Miért ne?  Tévez nem tudja, mi lesz vele  Most dől el Varga sorsa: irány Anglia?  Ő lesz az új Götze - sajtóhír  Lewandowski marad Dortmundban!  "Mintha nem akartak volna bentmaradni"  Hatalmas harc a Sahtar sztárjáért  Balotelli még az eltiltástól sem fél  Casillas: Mintha most debütáltam volna  A Lazio nem adja el Hernanest a PSG-nek  City vagy Madrid? Ez itt a kérdés  Nyomasztó spanyol fölény, de csak 2-1Va  Almería-Girona a La LigáértVa  Balotelli behúzta az elsőt az olaszoknakVa  Nem lesz ott a vb-n Dél-AfrikaVa  Most Villas-Boast csábítja a PSG
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók