A remek rajt után nyilván az Internazionale szurkolói, játékosai, Andrea Stramaccioni edző, de maga a klubelnök, Massimo Moratti is hasonlóan jó folytatást várt, bár az nyilvánvaló volt, hogy hazai pálya ide vagy oda, az AS Roma nem lesz egyszerű ellenfél.
Az az AS Roma, melynek játékán már látszik Zdenek Zeman keze, aki még a visszavonulásához már évről évre nagyon közel kerülő veterán Francesco Totti szerepét is megtalálta a 4-3-3-as játékrendszerben, így a játékos tökéletesen tudja kamatoztatni óriási rutinját és éleslátását.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, ez az eredményen is látszott (1-1), de a folytatásban egyéni teljesítményekben a vendégcsapat a hazaiak fölé tudott kerekedni, akinél az új szerzemény, a lelkes és rengeteget robotoló Álvaro Pereira játszott a leghasznosabban, de Wesley Sneijdernek is jól ment a játék.
A Rómában a Totti-Osvaldo tengely megint olajozottan működött, de a 3-1-es idegenbeli győzelem komoly áldozatokkal járt. Megsérült két kulcsjátékos, Danele De Rossi és Federico Balzaretti, majd az utolsó percekben kiállíttatta magát a gyönyörű átemelős gólt szerző Pablo Osvaldo is, így a következő meccs várhatóan nehéz lesz a Roma számára.
| OLASZ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, SERIE A 2012/2013 |
| 2. FORDULÓ: INTERNAZIONALE - AS ROMA 1-3 (1-1) Milánó, Giuseppe Meazza Stadion V.: Mauro Bergonzi INTERNAZIONALE: Castellazzi - Zanetti, Ranocchia, Silvestre, Nagatomo - Guarín, Gargano (Coutinho 76.), Sneijder, Pereira (Cambiasso 66.) - Cassano (Palacio 51.), Milito Vezetőedző: Andrea Stramaccioni Csere: Belec (kapus), Cincilla, Coutinho, Palacio, Cambiasso, Samuel, Nunes Jesus, Duncan, Jonathan, Livaja AS ROMA: Stekelenburg - Piris, Burdisso, Castan, Balzaretti (Taddei 56.) - De Rossi (Marquinho 32.), Tahcidisz, Florenzi - Destro (Lamela 70.), Osvaldo, Totti Vezetőedző: Zdenek Zeman Csere: Lobont (kapus), Svedkauskas, Marquinhos, Marquinho, Lamela, Taddei, Pjanic, Lopez, Tallo, Romagnoli Gólszerző: Cassano (45+1.) ill. Florenzi (15.), Osvaldo (67.), Marquinho (81.) Sárga lap: Guarín (33.), ill. Osvaldo (66., 91.), Stekelenburg (76.) Piros lap: Osvaldo (91.) |
| ONLINE KÖZVETÍTÉS |
|
Vége a mérkőzésnek! 92. perc Wesley Sneijder elvetődve lő kapura, szépségdíjas mozdulattal, de Maarten Stekelenburg véd. 89. perc Wesley Sneijder távolról ível be szabadrúgásból, Rodrigo Palacio még beleteszi a fejét, de mellémegy. 86. perc Esteban Cambiasso lő kapásból kapura egy labdát, de az a védőkről szögletre pattan. 81. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Marquinho kap remek kiugratást, Matías Silvestre lemarad róla, majd pár méterről, hihetetlenül éles szögből lő gólt Luca Castellazzi hóna alatt. Kapus innen nem kaphat gólt. 1-3 79. perc Marquinho 20 méterről kapura lő laposan, mellé. 78. perc Panahjotisz Tahcidisz lövi kapura Francesco Totti passzát, de lassú a labda, és fölé is megy. 74. perc Alessandro Florenzi tör el egy hihetetlen helyzetet, és a beadást pár méterrel a kapu előtt bedobásra (!) lövi. 67. perc GÓÓÓÓÓÓÓL! Újra vezet a Roma. Francesco Totti kiugratása (és második gólpassza) nem les, Pablo Osvaldo pedig a tizenhatos előtt belepöccint, így átemeli a kifutó Luca Catellazzi fölött. 1-2 66. perc Pablo Osvaldo sokadszorra fut lesre. 63. perc A visszafutó védő, Andrea Ranocchia az ötösön vetődve fejeli el az ellenfél Mattia Destro beadását, egy méter híján eltalálja saját kapuját. 62. perc Wesley Sneijder 18 méteres lövése borzalmasra sikerül, elkapkodja. 59. perc Fredy Guarín lő kapura 18 méterről, a vetődő Maarten Stekelenburg kipaskolja. 56. perc Újabb kényszerű Roma-csere, Federico Balzarettit kell lehozni. A brazil Taddei érkezik a helyére. 54. perc Federico Balzaretti szerez labdát, majd előreadja Mattia Destrónak, aki elcsúszik, mikor tol egyet a labdán két védő között. 52. perc Fredy Guarín tol egyet a labdán, majd 20 méterről fölé lő. 50. perc Óriási helyzetet hagy ki Pablo Osvaldo mintegy 11 méterről, pedig mögötte lendületből érkezett volna Francesco Totti. 48. perc A Roma simán átmegy a hazaiak védelmén, Panahjotisz Tahcidisz ad lőtt paszt Pablo Osvaldónak a tizenhatoson belülre, de ő fölé bombázza. 46. perc A hazai Internazionale kezdi a második félidőt. 45+2. perc Vége az első félidőnek. A játék kiegyenlített, és nagy az iram, méltó egy ilyen ranagadóhoz. Az Inter talán kicsit aktívabb, de az 1-1 eddig reális eredmény. 45+1. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Kiegyenlít az Inter. Wesley Sneijder ível előre remekül Antonio Cassanónak, aki két védő szorításában is kapura lő, és Nicolás Burdisso lábáról átpattan Maarten Stekelenburg fölött, majd a kapufáraól bepattan a labda a hálóba. 1-1 44. perc Wesley Sneijder lő kapura egy szabadrúgást 25 méterről, de Maarten Stekelenburg résen van. 41. perc Wesley Sneider fejeli kapu mellé Antonio Cassano beadását, de már nem tud erőt vinni bele. 38. perc Juto Nagatomo cselez ügyesen befelé a bal oldalon, és 13 méterről kapura lő nagy erővel, de fölé. 34. perc Álvaro Pereira lövi el távolról, bele a védőkbe. Antonio Cassano hasba lövi Nicolás Burdissót, és kezezést reklamál. 31. perc Daniele De Rossi (AS Roma) meccsének vége, jelzi, hogy nem bírja, le kell cserélni. Marquinho jön a helyére. 29. perc Wesley Sneijder csavar középre bal oldalról, Federico Balzaretti szorításában Diego Milito fejel pár méterről mellé. 27. perc Kis zavar a vendégvédelemben, kis kapkodás után szögletre tisztáznak. 26. perc Francesco Totti ad be kapásból, Mattia Destro nem éri el. 23. perc Milito megint kiugrik, a partjelző megint jelez, les. Négyen fekszenek a földön a labdáért folytatott harc hevében. 20. perc Diego Milito kap labdát óriási lesen, így Antonio Cassano hiába passzol a hálóba, a bíró lefújja. 16. perc Diego Milito kap remek kiugratást, de Maarten Stekelenburg csúszik ki a kapujából, és épphogy felszedi a labdát. 15. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Francesco Totti ment meg egy elsőre elérhetetlennek tűnő labdát a bal szélen, lágyan középre ad, ahol menetrendszerűen - és védő nélkül - érkezik Alessandro Florenzi, aki 10 méterről a hálóba fejel. 0-1 13. perc Osvaldo kap remek beadást a 16-oson belül, de Silverstre belép elé és távol tartja a labdától, míg Castellazzi fel nem szedi. 9. perc Wesley Sneijder húzza meg középen, átíveli a labdát Antonio Cassanónak, aki mellel Fredy Guarín elé teszi a labdát, de ő kapásból a védőkbe bombáz. 4. perc Jó az iram, Juto Nagatomo (Inter) és Mattia Destro (Roma) harcol sokat a jobb oldalon. 2. perc Daniele De Rossi távoli lövésével kezdődik a mérkőzés, de csúnyán fölédurrantja. 1. perc Az AS Roma kezdi a mérkőzést. 20:00 Az Inter bal szélén bekerült a csapatba az újonnan vásárolt Álvaro Pereira. 19:45 Kedves Olvasóink! Egy óra múlva kezdődik a Serie A második fordulójának rangadója, az Internazionale - AS Roma összecsapás! |




Azért Forza Inter

A gyengébb Mexikónak nincs ****** védelme, de az erősebb argentinoké egy rakat ******...
Ennyit arról, hogy az Inter-nek nagyon erős kerete van.
[Hivatkozás: Pisti Steve 2012. szeptember 3. 11:49]
Össze kell szokni a keretnek, ha megnézed az eddigi eredményeket, mármint a felkészülési meccseket és az EL-t, akkor végig meneteltünk.Most jött egy vereség, amin túl kell magunkat tenni, és a következő fordulóra koncentrálni.Forza Inter per Sempre!