„A Pool egy komoly igazolásra készül"

Létrehozva: 2014. január 29. 17:53
Nem rejtette véka alá átigazolási terveit a piac hajrájának közeledtével Brendan Rodgers, a kedden elismerésre méltó 4-0-s győzelmet arató Liverpool menedzsere. Reményei szerint még januárban sor kerül egy nagy vételre.


„Reményeink szerint tető alá hozunk valamit a következő napokban – jelentette ki a szakember az Everton keddi 4-0-s legyőzését követő sajtótájékoztatón, majd reagált a hétfői híresztelésekre, miszerint elégedetlen a klub eddigi tétlenkedésével az átigazolási piacon. – Láttam a sajtóban a híreket, semmi sem igaz belőle. Semmi."

„Ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, egy meghatározó átigazolást hajtunk végre, mielőtt a piac bezárja a kapuit. Ezzel is hozzájárulva a lehető legjobb tavaszi szerepléshez" – nyomatékosította a Vörösök céljait a szezon végére, amely nem más, mint jónéhány szűk esztendő után legalább a BL-selejtezős 4. hely megcsípése."

Konkrét név nem hangzott el, de találgatásokból nincs hiány. Korábban Cristian Tellót emlegették a Barcelonából, most pedig a Dinamo Kijev 18 millió euróra értékelt ukrán válogatott szélső középpályását, Andrij Jarmolenót.

Azután került képbe, hogy a Chelsea elhappolta Mohamed Salahot. A mindössze 24 éves játékos óriási rutinnal rendelkezik, így klubjában 197 mérkőzésen 70 gólt szerzett, míg a nemzeti csapatban 38 találkozón 14-et.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu