A Monaco, az Anzsi és a Dortmund vinné

Létrehozva: 2013. június 15. 18:07
Érdeklődés mutatkozik Pierre-Emerick Aubameyang, a Saint-Étienne házi gólkirálya iránt Monacóból – ezt a futballista édesapja, egyúttal ügynöke erősítette meg, de a Roma, a Dortmund és az Anzsi neve is felmerült.


A Zlatan Ibrahimovic után a francia bajnokság góllövőlistáján második helyen végzett gaboni válogatott 19 találatot jegyzett, míg csapatával elhódította a Ligakupát a tavasszal. Teljesítményén megannyi topcsapat megfigyelőinek megakadt a szeme, de egyelőre csak pletykák terjednek róla, illetve mintha csak árát próbálnák felverni.

Két hónapja ugyanis Aubameyang édesapja tényként kezelte, hogy nagyjából 12-15 millió euróért az AS Roma megnyerte a csatárért folyó versenyt, ehhez képest most teljesen másról szólt. „A németországi hírek igazak, azonban máshonnan is érkeztem már érdeklődések, egyelőre folynak a tárgyalások" – kezdte az RTL-nek.

„Monaco? Ha megkeresnek, akkor valami történhet. Amikor látom a Monaco terveit, akkor azt mondom, hogy ez a klub egy-két éven belül sikeres lesz és a PSG méltó kihívója. Épp ilyen helyet keresek a fiamnak" – tette hozzá.

Kérdés, James Rodríguez és Falcao mellé harmadiknak érdemes-e Aubameyangnak odaszerződni?!

20-szoros gaboni válogatott, megjárta az olimpiát. Pályafutása a Milannál indult, de az első csapatban soha nem szerepelt. Ezt követően a másodosztályú Dijonnál 2008/2009-es idényben lett kezdő, 33 bajnokin 8 találatot lőve került át a Lille-hez, ahol sérülései miatt kevesett játszott. Innen a Monacóhoz, majd jelenlegi klubjához vezetett az útja. A Saint-Etienne-ben két éve 6-szor, tavaly már 10-szer volt eredményes, de az áttörést a jelen idény hozta meg.

Best of Pierre-Emerick Aubameyang

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu