A Milan a BL-t, a Roma az El-t akarja

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 11. 17:04
Miközben a bajnok Juventus a múlt nagy rekordjait veszi célba, addig a Milanra, a Romára fontos feladat vár, a BL, illetve az El-indulás a tét a forduló vasárnap esti csúcsmérkőzésén. Tőzsér Dániel Genoája az ezer sebből vérző Intert fogadja, és esélyesnek számít hazai pályán. Egy győzelemmel biztosan A-ligás maradna a Grifoni.


JUVENTUS-CAGLIARI

A Juventus 29. Scudettója birtokában már "csak" rekordokra hajt: két újabb győzelemmel megdöntené a Capello-féle 2006-os Juve 91 pontos csúcsát (azt a bajnoki címet végül nem kapta meg a Juve), tíz egység feletti különbséggel sem nyert még senki a jelenlegi pontozás mellett (győzelemért három jár), és Contéé lehet az első csapat, amely 19 riválist (tehát az összeset) legyőz egy szezonon belül.

Kilenc sikerrel a háta mögött fogadja a Juve a már biztos bentmaradó Cagliarit. Pogba és Pirlo eltiltott, Buffon és Asamoah pihen, Lichtsteiner, Marchisio és Vucsinics csere lesz. Giaccherini és Marrone egyaránt szóhoz juthat a belső középpályán. A szárdoknál Pisano sérült.

A Juve várható kezdője: Storari - Carzagli, Bonucci, Chiellini - Padoin, Vidal, Marrone, Giaccherini, Peluso - Giovinco, Matri.

GENOA-INTER

Minden idők legrosszabb szezonját éli át az Inter, ha csak a vereségek számát nézzük (15), és a kapott gólok tekintetében is negatív csúcsot dönthet. Mindent belead az együttes a pályán (legalábbis edzője, Andrea Stramaccioni szerint), úgy tűnik, a jelenlegi csonka keret azonban ennél többre nem hivatott, mindenki a szezon végét várja, az Európa-liga már nem téma.

Jonathannal együtt - aki vállsérülést szenvedett a legutóbbi fordulóban - 13 hiányzót találunk az Internél, köztük az eltiltott Juant és Pereirát. Némi vigasz, hogy Nagatomo visszatér, s hogy Cassano a padra már leülhet.

A helyzet az, hogy a mérkőzésnek a Genoa az esélyese, A Grifoni ötmeccses veretlenségi sorozatának köszönhetően nagyon közel áll a bentmaradáshoz, és vasárnap kora délután teljesítené is a küldetését, a három ponttal bebiztosíthatná a bentmaradást.

Az Inter várható kezdője: Handanovic - Schelotto, Ranocchia, Pasa, Nagatomo - Cambiasso, Kovacic, Kuzmanovics - Guarín - Rocchi, Álvarez.

Ha egy kicsit erősebben hajrázik a Roma, vagy ha nem igazol vissza Olaszoszágba Balotelli, akkor akár a harmadik helyről is dönthetett volna ez a párharc, jelen helyzetben viszont a Lazio megelőzése, és az El-t érő ötödik pozíció megkaparintása a cél Totiék számára. A Milan nem hagyná az utolsó fordulóra, a siena vendégjátékra a döntést a harmadik helyet illetően, végleg lerázná a Fiorentinát. Egy győzelem a biztos dobógót jelentené számára.

Mindkét oldalon akad néhány nagy név, aki kimarad, de nem valószínű, hogy ez érdemben befolyásolna bármit is. Bonera, Montolivo és Antonini kérdéses, a fővárosiaknál De Rossi, Balzaretti és Steleenburg marad távol.

MILAN-ROMA, VASÁRNAP 20:45
Milánó, San Siro, vezeti: Gianluca Rocchi.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

MILAN: Abbiati - Abate, Zapata, Mexes, De Sciglio - Flamini, Muntari, Nocerino - Boateng, Balotelli, El Shaarawy. Vezetőedző: Massimiliano Allegri.

ROMA: Lobont - Toroszidisz, Marquinhos, Castan, Balzaretti - Bradley, De Rossi, Florenzi - Lamela, Osvaldo, Totti. Vezetőedző: Aurelio Andreazzoli.

SERIE A, 37. FORDULÓ
szombat
Juventus-Cagliari 18:00
Catania-Pescara 20:45
vasárnap
Genoa-Inter 12:30
Fiorentina-Palermo 12:30
Chievo-Torino 12:30
Udinese-Atalanta 15:00
Lazio-Sampdoria 15:00
Napoli-Siena 15:00
Parma-Bologna 18:00
Milan-Roma 20:45

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Juventus 36 27 5 4 68-20 +48 86
2. SSC Napoli 36 22 9 5 70-33 +37 75
3. AC Milan 36 20 8 8 65-38 +27 68
4. ACF Fiorentina 36 19 7 10 66-43 +23 64
5. Udinese Calcio 36 16 12 8 52-42 +10 60
6. AS Roma 36 17 7 12 66-55 +11 58
7. Lazio Roma 36 17 7 12 49-41 +8 58
8. Inter 36 16 5 15 53-52 +1 53
9. Calcio Catania 36 14 10 12 47-44 +3 52
10. Parma FC 36 12 10 14 42-43 -1 46
11. Cagliari Calcio 36 11 10 15 41-54 -13 43
12. Chievo Verona 36 12 7 17 34-49 -15 43
13. Bologna FC 36 10 10 16 44-52 -8 40
14. Sampdoria 36 10 10 16 40-47 -7 39
15. Atalanta Bergamo 36 11 8 17 36-52 -16 39
16. Torino FC 36 8 14 14 43-52 -9 37
17. Genoa CFC 36 8 12 16 38-52 -14 36
18. US Palermo 36 6 14 16 33-50 -17 32
19. AC Siena 36 9 9 18 34-53 -19 30
20. Delfino Pescara 1936 36 6 4 26 26-78 -52 22
Címkék: Serie A
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu