A lovecsiek egyik labdarúgója 2007-ben úgy lépett pályára UEFA-kupa selejtezőn, hogy nem volt a listán. A klub pénzbüntetést kapott – írta a magyar bajnok hivatalos portálja.
Három évvel ezelőtt, 2007. augusztus 2-án a bolgár együttes az UEFA-kupa első selejtezőkörének visszavágóján a máltai Sliema Wanderers FC csapatát fogadta, és győzött 4-0-ra. A Liteksz egyik játékosa (a dvsc.hu szerint Ivelin Popov) úgy futballozott és talált a kapuba, hogy neve nem szerepelt a csapatlistán. Vagyis jogosulatlanul játszott!
A Sliema illetékesei megóvták a mérkőzést, az UEFA azonban helyben hagyta a pályán elért eredményt. A Liteksz Lovecs pedig adminisztrációs hiányosságok miatt háromezer euró pénzbírságot kapott. A párharc első mérkőzésén egyébként 3-0-ra nyert a bolgár csapat, tehát elvileg volt értelme a Wanderers FC óvásának.
Nem hagyta szó nélkül a Debrecen hibáját a Liteksz Lovecs. A bolgárok elleni idegenbeli visszavágón Máté Pétert úgy cserélte be a 89. percben Herczeg András klubmenedzser, hogy a védőt nem is nevezték a találkozóra. A bolgárok...
Tovább a teljes cikkhez »
Úgy tűnik, nem kell a legrosszabb eshetőséggel számolni az Európa-ligában jogosulatlanul szereplő Máté Péter ügyében, miután a Loki péntek esti közleménye szerint az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) ugyan megbüntetheti az...
Tovább a teljes cikkhez »
Sajnos nem győzzük hangsúlyozni a feltételes módot, de ezúttal tekintsünk el az UEFA-Debrecen ügytől: elkészítették ugyanis az I-csoport menetrendjét az Európa-ligában. Eszerint a hajdúságiak a Harkivval kezdenek Budapesten -...
Tovább a teljes cikkhez »
Ujjongott, majd' kiugrott a bőréből Dzsudzsák Balázs,amikor megtudta, hogy a Debrecent sodorta eléjük a sors a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. A SportHirado.hu telefonon érte el a Szibir ellen csütörtökön kettőt hintett...
Tovább a teljes cikkhez »
Egyszerűen érthetetlen. Herczeg András a Liteksz elleni visszavágó utolsó pillanataiban, 2-1-es magyar vezetésnél, biztos továbbjutásnál becserélte Máté Pétert. A saját nevelésű, 25 esztendős védő egyszer ért labdába, aztán...
Tovább a teljes cikkhez »
Dzsudzsák Balázs a PSV Eindhovennel, Koman Vladimir a Sampdoriával látogat majd Magyarországra, hiszen a Debrecen e két csapatot, illetőleg az ukrán Metaliszt Harkivet kapta a labdarúgó Európa-liga csoportsorsolásán a H jelű...
Tovább a teljes cikkhez »
