A klubhűség mintaképei Maldinitól Raúlig

A pályafutását 2009 nyarán befejező klasszis nemcsak az AC Milan, hanem az olasz válogatott legendája is egyben. Maldini még 1985. január 20-án egy Udinese elleni bajnokin jutott először szerephez, a sérült Sergio Battistinit váltotta a szünetben. Ebben a szezonban ez maradt az egyetlen mérkőzése, ám a következő bajnokságban már 27 alkalommal kapott szerepet. A 2008/2009-es bajnokság kezdetéig 617 alkalommal húzhatta fel bajnokin a Milan mezét, és ő volt az a játékos, akivel kapcsolatban talán soha nem merült fel az, hogy másik klubba igazoljon.

A népszerű „Alex” nem a Juventus színeiben kezdte felnőttkarrierjét, hanem a Padovában, de már 1993-ban, 19. születésnapja előtt a torinóiakhoz került. Bár első évében még Roberto Baggio árnyékában volt, a második szezonjában már 29 bajnokin kapott szerepet. Megkönnyített dolgát, hogy „Copfocska” sikerei csúcsán otthagyta a Juvét, így Del Piero léphetett az örökébe. A 34 éves támadó még a másodosztályú száműzetés idején is kitartott a Juventus mellett, és még mindig a csapat egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb sztárja.

Totti nem római nevelés, de már 1989-ben a „Farkasok” ificsapatához került. Az utánpótlás-együttesekben nyújtott remek teljesítményének köszönhetően 1993 márciusában egy Brescia elleni bajnokin a felnőttben is bemutatkozhatott. Alapember az 1994/95-ös kiírásban lett, akkor már 21 meccsen szavazott neki bizalmat a szakvezetés. Napjainkban is az AS Roma ikonja, súlyos sérüléseiből felépülve már újra gondol a válogatottba való visszatérésre.

A walesi varázsló 1990-ben kapott profiszerződést a klubtól, és még a Premier League bevezetése előtt, 1991 márciusában bemutatkozott az első csapatban. A fiatal szélső hamar stabil helyet harcolt ki magának a már akkor is Sir Alex Ferguson által dirigált MU-ban, második szezonjában már 38 meccsen kapott lehetőséget. Giggs napjainkban már kevesebbszer játszik, ennek ellenére a profi játékosok szavazatai alapján ő lett az év legjobbja.

A Chelsea együttesében az elmúlt bő tíz évben főleg a külföldiekre építettek, előfordult, hogy egy bajnokira tizenegy légióssal futottak ki a londoniak. Éppen ezért elismerésre méltó John Terry teljesítménye, aki 1998 óta – egy pár hetes nottinghami kölcsönadást leszámítva – a „Kékek” tagja. A középhátvéd 2000 őszétől lett kulcsember az együttesben, azóta – amennyiben nem sérült vagy nincs eltiltva – kihagyhatatlan.

A 34 éves középpályás a Manchester United saját nevelésű játékosa, és már 1993-ban az első csapat keretéhez került. Abban a szezonban még nem tudott bekerülni a gárdába, debütálása 1994 szeptemberében történt, amikor a Port Vale elleni Ligakupa-meccsen dobta őt mélyvízbe Ferguson. Scholes a bajnokságban is lerakta névjegyét, 17 meccsen öt gólt szerzett. A következő bajnokságtól kulcsember lett, és maradt is az bő egy évtizeden át. A mostani pontvadászatban – Ryan Giggshez hasonlóan – kevesebb lehetőséget kap, de korai lenne még nyugdíjba küldeni…

A rutinos jobbhátvéd már 1992-ben, egy Torpedo Moszkva elleni UEFA-kupa-meccsen debütált, és két évre már ő volt az első számú jelöltje a posztján Fergusonnak. Neville az 1990-es vb-t is megjárt Paul Parkert szorította ki, és évekig el sem lehetett képzelni, hogy valaki kiszorítsa őt a csapatból. 2007 tavaszán súlyos sérülést szenvedett, a következő szezont szinte teljesen kihagyta, és azóta sem kap jelentős szerepet a csapatban.

Steven Gerrard a Liverpool utánpótlás-bázisáról került a nagycsapathoz, és 1998 novemberében be is mutatkozhatott a felnőttek között. Az első időszakban főleg forrófejűségéről híres középpályás a későbbiekben lehiggadt, és ma már a Mersey-partiak ikonjának számít. Hűséges klubjához, igaz, néhány évvel ezelőtt Roman Abramovics rengeteget tett azért, hogy a Chelsea-hez csábítsa, és úgy tűnt, Gerrard is hajlik a váltásra…

Az ifjú támadó a városi rivális Atleticótól került a Real Madridhoz, és a C-csapatban nyújtott gólerős teljesítményének köszönhetően 1994 őszén került fel a nagycsapathoz. Az igazi kiugrást az 1995-ös BL-sorozat, azon belül is a Ferencváros elleni hazai mérkőzés hozta meg számára, amikor három gólt helyezett el Hajdu Attila kapujában. Bár volt egy időszak, amikor adós maradt a gólokkal, az utóbbi időben visszanyerte formáját, bár a válogatottba való visszatérése egyre inkább hiú ábrándnak tűnik.

A lobogó hajú védő 1995-ben még ifijátékosként került a Barcelona kötelékébe, és nem sokkal később már a B-csapat egyik legjobbja volt. Az akkor még a védelem jobb oldalán játszó Puyol 1999. október másodikán egy Valladolid elleni bajnokin debütált Louis van Gaal csapatában. Puyol távozása még pletyka szintjén sem merült fel Katalóniában, a csapatkapitány közelít a 300. bajnoki meccséhez klubjában.