Nem bírta a Milan az Öreg Hölgy tempóját

A két csapat legkorábbi összecsapására még az idősebb futballrajongók sem emlékeznek minden valószínűség szerint, ugyanis nem kevesebb mint 107 esztendőt kell visszautaznunk az időben az első alkalommal megrendezett derbiig.

Azóta közel kétszáz alkalommal, a bajnokság 1928-as indulása óta 167-szer csaptak össze az észak-olasz ellenlábasok minden sorozatot figyelembe véve, ebből 147-szer a bajnokságban akasztották össze a bajszukat. A Juve több sót evett meg mindent egybevetve, igaz, összességében nézve a döntetlen a leggyakoribb eredmény (60) az együttesek egymás elleni összecsapásain.

A statisztikák segítségével sem lehettünk azonban okosabbak a vasárnap esti derbi esélyeit latolgatva, elég, ha csak megnézzük, milyen nevek szerepeltek a sérültlistákon. A Milan első számú ásza, Kaká a lelátóról volt kénytelen nézni a pályán történteket, ám nem volt bevethető állapotban Mathieu Flamini és a szezon végéig kieső Gennaro Gattuso sem.

A Zebrák, ha lehet, még borúsabb tekintettel várhatták a kezdő sípszót. Most vegyenek egy mély levegőt, és silabizálják végig, kik maradtak le hazai részről az északi rangadóról: Gianluigi Buffon, David Trézéguet, Christian Poulsen, Mauro Camoranesi, Jonathan Zebina, Dario Knezevic és Tiago Mendes. Majd’ egy kezdőcsapatra – és milyen kezdőcsapatra?! – való játékos nem segíthetett a Juvén, márpedig az ő hiányuk nem kis fejfájást okozott az Öreg Hölgynek ezen a decemberi estén.

Nem várta éppen barátságos idő a csapatokat az Olimpicóban, mintegy 2-3 fokban és zuhogó esőben vonultak ki az első félidőre. A nézőket persze nem riasztotta el az ítéletidő, és teltház, 25 ezer szurkoló éneklése közben adott jelet a kezdéshez Nicola Rizzoli játékvezető.

Az első percekben mégis úgy tűnt, a milánóiak érzik magukat otthon, és nyomás alatt tartották, szinte levegőhöz sem engedték jutni a Juvét. A tizedik perc környékén lazított a nyaka körül szorító hurkon az Öreg Hölgy, nem sokkal később pedig Alex Del Piero – jogosan megítélt – tizenegyesgóljával az előnyt is megszerezte.

A Milanra kijózanító pofonként hatott a büntető, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy alig pergett le az első félóra, Pato kacsatánca után – három perc erejéig –a nézőtér vendégketrece tombolhatott. A 34. minutumban azonban mintha a cica vitte volna el a nyelvüket, amelyet ha használtak volna, akkor is minden bizonnyal káromkodást préseltek volna ki magukból Giorgio Chiellini fejesét követően.

Négy perccel a játékrész lefújása előtt Amauri fejelte gyomorszájon a Milant (persze csak képletesen): a vizes gyepen megcsúszó bólintását ember nincs, aki kikapta volt a jobb felső sarokból.

A szünetben nem tudhatjuk, mit mondott Carlo Ancelotti fiainak, a pályán mindenesetre ebből valószínűsíthetően semmit sem valósítottak meg, legalábbis úgy tűnt az 55. percig. Massimo Ambrosini találata visszahozta a meccsbe a Milant, Ranieri pedig ráncolhatta a szemöldökét, és azon törhette a fejét, hogyan tolhatnák el újra maguktól a Rossonerókat.

A szakvezető segítségére Gianluca Zambrotta sietett, aki második, piros lapot érő sárgájával nehéz helyzetbe hozta csapatát. A hab a tortán Amauri gólja volt, ezután már csak az volt a kérdés, megelégszik-e ennyivel a Juventus, vagy át akar gázolni a lanyhán mozgó, kedvetlen piros-feketéket. A kiütéses győzelem végül elmaradt, ennek ellenére nem lehet csalódott a torinói publikum: egy, csak egy csapat volt a pályán, és ezt nem Milannak hívták.

DEL PIERO KÁPRÁZATOS TIZENEGYESGÓLJÁVAl INDULT...