• A várt eredményt hozta az AC Milan és a Barcelona klubvezetőinek keddi esti záró egyeztetése: a katalánok játékosa, Ronaldinho Gaúcho a Serie A-ás egyesületben folytatja pályafutását. A hírt több olasz és spanyol hírportál is közölte, majd az érintett vezetők és a milánóiak hivatalos honlapja is megerősítette a megállapodás, valamint az átigazolás tényét kedd este 23:00-kor. Az aranylabdás brazil világbajnok három évre, húsz millió euró körüli összeg fejében igazol Milánóba, új fizetése nettó 6,5 millió euróra rúg évente. Szerda délelőtt szerződésaláírás és orvosi vizsgálat vár Ronaldinhóra, s bemutatása után máris megkezdi a felkészülést szerda délután a piros-feketék milanellói edzőtáborában. José Mourinho után tehát újabb világsztár teszi át székhelyét a nyáron Olaszországba a labdarúgás világában.
• Hároméves szerződést kötött Gilberto Silva a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő Panathinaikosz együttesével. A korábbi brazil válogatott középpályás előző klubja, az angol Arsenal egymillió fontot kapott a játékosért.
• Új, négy évre szóló szerződési ajánlatot tett a Chelsea labdarúgócsapata Didier Drogbának. A klub felemelné az elefántcsontparti fizetését, nem is kevéssel: az eddigi heti 70 ezer font helyett 130 ezret kapna, ezzel John Terryvel együtt a legjobban kereső játékosa lenne a londoniaknak.
• Megváltoztatta elhatározását Robinho, a Real Madrid brazil válogatott labdarúgója. A fiatal játékos nemrég még úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen a spanyol fővárosi gárdánál akar maradni, most viszont már azt mondta: nagy álma válna valóra, ha a Chelsea együttesében folytathatná.
• Szimon Vukcsevicsre három Premier League-es csapat is kivetette a hálóját, nyilatkozta újabban a játékos ügynöke, Zoran Sztojadinovics. A montenegrói csatárt 2010-ig szerződés köti a Sporting Lisszabonhoz, és a „Gyíkok” csak jókora összeg fejében lennének hajlandóak lemondani a labdarúgó szolgálatairól.
• El a kezekkel Huntelaartól! - adta ki az ukázt Marco Van Basten, az Ajax újdonsült vezetőedzője, a holland nemzeti csapat volt szövetségi kapitánya az amszterdamiak vitathatatlanul legértékesebb játékosa, Klaas-Jan Huntelaar körül kialakult találgatások miatt.
• A Manchester United csatára, Louis Saha kölcsönben a Sunderlandhez szerződhet, számolt be róla a Daily Star angol lap. A "fekete macskák" menedzsere, Roy Keane mindenképpen igényt tartana a 29 éves francia válogatott játékosra, akinek szintén nem lenne ellenére a klubcsere. A tárgyalások jelen pillanatban is zajlanak, és ha elégedettek Sunderlandben a labdarúgóval, négymillió euróért végleg a csapathoz igazolhat.
• A Celtic együttese végleg megszerezte magának a görög válogatott játékost, Jorgosz Szamaraszt. A labdarúgó az utóbbi fél évet a Glasgow-ban töltötte, és olyan jól érezte magát Skóciában, hogy vissza sem szeretett volna térni a Manchester Cityhez.A csatár három évre írt alá a "katolikusokhoz", a szerződés anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra.
• Marek Cech a Porto labdarúgócsapatának mezét a West Bromwich Albionéra cserélte, adták hírül angol források. A szlovák válogatott játékos 1,4 millió fontért váltott klubot, három évre kötelezte el magát a birminghamiekhez. A játékos már csatlakozott is a jelenleg Hollandiában edzőtáborozó együtteshez.
• Az Odense labdarúgócsapata jelenleg is teszteli a szerződésen kívüli Éric Djemba-Djembát. A kameruni játékos legutóbb a Qatar Sports Clubnál profiskodott, ám a nyáron lejáró kontraktusát nem hosszabbította meg az közel-keleti egylet. A 27 éves középpályás korábban megfordult a Manchester Unitedben, de szerepelt az Aston Villában és a Nantes-ban is.
