A Fradi után Siófokon is "papíredző"

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 14. 15:38
Már a Siófok feljutásakor biztossá vált, hogy mivel az eddigi tréner, Horváth Károly nem rendelkezik az NB I-es kispadhoz elengedhetetlen képesítéssel, ezért új edző után kell nézniük a Balaton-partiaknak. A döntés megszületett: a nemrég még a Hévízt irányító Ifj. Mihalcz Istvánt nevezték ki, annak ellenére, hogy a valóságban továbbra is Horváth irányít. Akárcsak nemrég a Fradinál, ahol Craig Short helyett papíron Tuboly Frigyes volt a vezetőedző.


A Mihalecz név nem ismeretlen a magyar labdarúgásban, lévén Mihalecz István évekig volt a ZTE, Nagykanizsa és a Haladás trénere, míg fia tavasszal a Hévízet irányította, ahol végül közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek, hiszen a gárda kiesett a harmadosztályba. A tavaly nyárig a Kozármisleny edzőjeként dolgozó testnevelő tanár, Ifj. Mihalecz István most „papíron” lett a Siófok trénere, mivel 2008 nyarán megszerezte a pro licencet, amivel Horváth Károly nem rendelkezik, ennek ellenére továbbra is a sárga-kékeket az élvonalba juttató szakember dirigál.

Ez a megoldás nem ismeretlen a magyar labdarúgásban. Az előző idényben a ferencvárosi Craig Short sem felelt meg a pro licenc kritériumának, így a gárda vezetőedzője papíron Tuboly Frigyes, az FTC U19-es csapatának trénere volt.

Ami pedig a Siófok nyári felkészülését illeti: első edzőmeccsükön 3-0-ra kikaptak a görög Panioniostól, amelyen már pályára lépett két visszatérő játékosuk, Tusori Richárd és Kecskés Tamás, valamint a Győrből kölcsönbe érkező kapus, Molnár Péter, illetve a Videoton két játékosa, Kocsis Gábor és Kocsis Dávid. Eldőlt, hogy az NB II-es bajnokcsapatból nem tartanak igényt Nagy Lajos, Ribi Roland és Arany Zoltán szolgálataira, míg Köntös Dániel marad az NB II-ben, lévén Tatabányán folytatja.

Az új edző, Ifj. Mihalecz István ma 18 órakor a Szigetszentmiklós elleni edzőmeccsen debütál.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu