A FIFA eltörli a lesszabályt?!

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 2. 13:52
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Sepp Blatter nagyon finoman, mondhatni félénken kérdezte meg Leandro Negrét, a hokisok első emberét, mi lett a jégkoronggal azután, hogy eltörölték a kétvonalas lesszabályt. Negre azt mondja, a háttérben komoly tervei vannak a FIFA elnökének.


Talán emlékeznek még néhányan egy bizonyos kétvonalas lesszabályra, ami a jégkorongban annyit tett, hogy a passz a védekező zónából indult, és a semleges harmad második felében ért el a játékoshoz, vagyis két vonalon haladt át.

Nos, 2005-ben ezt eltörölték az NHL-ben, sokan buta, a játékot feleslegesen lassító, így élvezhetetlenné tevő szabálynak tartották. A hokiban tehát megszüntették ezt a regulát, s olybá tűnik, a FIFA is valami hasonlón töri a fejét.

„Blatter úr hosszasan érdeklődött afelől, hogy mennyire vált be a jégkorongban a szabály eltörlése - erősítette meg az információkat Negre. - Jóllehet, nekem egyetlen szóval sem említette, miért érdekli ez őt annyira. Éppen ezért nem is tudom megítélni, lesznek, lehetnek-e változások a labdarúgásban. Mindenesetre tényleg nagyon érdeklődőnek tűnt az elnök.”

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ami biztos: a leskirály Filippo Inzaghi lehetett volna a legboldogabb, ha már évekkel ezelőtt megszüntetik ezt a szabályt...

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu