Az első félidő jelentős részében a Diósgyőr futballozott mezőnyfölényben, azonban ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Szivics Tomiszláv együttese ennek ellenére vezetést szerzett, igaz, Elek góljánál a máltaiak kapusa hatalmasat hibázott, ugyanis gyakorlatilag egy beadást paskolt a hálóba. Nem sokkal a szünet előtt szinte a semmiből egyenlítettek a hazaiak, ez pedig kissé megzavarta a magyar csapatot, amelynek így jókor jött a pihenő.
A fordulással a Diósgyőr térfelén zajlott a játék, de a magyar csapat kijött a szorításból. A DVTK nem sokkal később ismét vezetést szerzett, újfent a máltai kapusnak köszönhetően, aki ezúttal Husic lövését "nézte el". Öt perccel később eldöntötte a továbbjutást a Diósgyőr, a csereként beállt Barczi révén. A hajrában a hazaiak mindent megtettek a szépítésért, ennek ellenére egy másik csere, Marjanovic megszerezte a negyedik magyar találatot.
Azt, hogy a magyar csapat kivel találkozik a következő körben, egyelőre nem lehet tudni, ugyanis a bolgár Liteksz Lovecs és moldovai Veris Chisinau párharcának visszavágóját - amelynek győztese lesz majd Szivics Tomiszláv együttesének ellenfele - a nagy esőzés miatt elhalasztották. Ezt a mérkőzést várhatóan pénteken új helyszínen pótolják.
| EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ: |
|
Birkirkara-Diósgyőri VTK 1-4 (Camenzuli 44., illetve Elek 30., Husic 61., Barczi 66., Marjanovic 91.) Továbbjutott a Diósgyőr 6-2-es összesítéssel. |
