A City hajtott, az Arsenal nyert

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 10. 17:50
Az Arsenal 3-1-re legyőzte a Manchester Cityt a két együttes utolsó felkészülési meccsén, Helsinkiben. Bár Manuel Pellegrini csapatánál többet volt a labda, és jobban is hajtott a kilencven perc alatt, az Ágyúsok az egy gólt szerző, és két gólpasszt adó Theo Walcott vezetésével megérdemelten nyerték meg az összecsapást. Arsene Wenger csapata remekül használta ki helyzeteit, a menedzser pedig egy kicsit nyugodtabb lehet az egy hét múlva kezdődő bajnoki rajt előtt.


 

Hiába volt aktívabb a Manchester City, hiába tett többet a győzelemért, az Arsenal megérdemelten húzta be a két csapat utolsó felkészülési meccsét. A két gárda közötti különbség Theo Walcott volt, aki fantasztikus egyéni teljesítménnyel igazolta, hogy a jövőben vezéregyénisége lehet az Ágyúsoknak.

Pedig a City belekezdett, egyideig nyomás alatt tartotta az Arsenal ekkor még kicsit ziláltnak tűnő védelmét, majd egyszer csak jött a semmiből Walcott, és egy zseniális mozdulattal pöccintette a hálóba a labdát a kifutó Joe Hart fölött, ezzel megadva a meccs alaphangulatát.

A félidőben mindkét mester - Arsene Wenger és Manuel Pellegrini - is hármat cserélt, és ezt a félidőt is a manchesteri együttes kezdte jobban, megint hiába. Az Arsenal három perc alatt elnémított a stadionban minden City-drukkert, miután Walcott passzaiból először Aaron Ramsey, majd Olivier Giroud volt eredményes.

Főleg a francia csatár gólja ment élményszámba, ahogy a 16-os széléről átemelte a labdát a kilépő Harton, bár ehhez a rutinos Vincent Kompany ordító hibája is kellett, aki nem tudott egy félpályás passzt lefülelni. Tíz perc múlva megont Wlacott passzolt Giorudnak, akinek újabb gólját les miatt nem adta meg a bíró.

A hajrában még a City széíptett, az addig észrevétlen Álvaro Negredo rázta le erőszakosan Laurent Koscielnyt, és 14 méterről mattolta Lukasz Fabianskit. Az Ágyúsok viszont teljesen megérdemelten nyerték meg ezt a meccset, és bár nem szabad túl sok mindent leszűrni egy felkészülési meccsből, azért akadt a kilencven perc alatt megszívelni való mindkét edzőnek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA:

2013-AS NYÁRI ELŐSZEZON, BARÁTSÁGOS LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS

ARSENAL - MANCHESTER CITY 3-1 (1-0)
Helsinki, Olimpiai Stadion V.: Mattias Gestranius (finn)

ARSENAL: Szczesny (Fabianski 46.) - Sagna (Jenkinson 74.), Mertesacker, Koscielny, Gibbs - Arteta (Pérez 68.), Wilshere (Cazorla 46.), Ramsey (Hayden 88.) - Walcott, Podolski (Giroud 36.), Oxlade-Chamberlain (Zelalem 74.) Menedzser: Arsene Wenger
Cserék: Fabianski (kapus), Jenkinson, Pérez, Hayden, Zelalem, Cazorla, Giroud

MANCHESTER CITY: Hart - Zabaleta (Richards 46.), Kompany, Lescott (Boyata 86.), Clichy - Milner (Nasri 46.), Fernandinho (Rodwell 79.), Touré (García 68.), Silva (Jovetic 68.) - Negredo, Dzeko (Navas 46.) Menedzser: Manuel Pellegrini
Cserék: Pantilimon (kapus), Richards, Boyata, Kolarov, García, Nasri, Navas, Rodwell, Wright

Gólszerző: Walcott (9.), Ramsey (59.), Giroud (62.) ill. Negredo (80.)
Sárga lap: Pérez (81.) ill. Kompany (25.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS

90+2. perc Vége a mérkőzésnek.

90. perc Két perc lesz a hosszabbítás.

88. perc Arsene Wenger egyenlít, még egyet cserél, több beállítható játékosa már nincs a kispadon.

86. perc Manuel Pellegrini aztán komolyan variál, eddig hetet cserélt. Arsene Wenger hatot.

83. perc Samir Nasrit fújolják az Arsenal-szurkolók, amikor csak hozzáér a labdához.

80. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Szépít a Manchester City. Álvaro Negredo gyűri le Laurent Koscielnyt, majd 14 méterről laposan ellövi Lukasz Fabianski lába mellett. 3-1

73. perc Olivier Giroud bombázza a hálóba 11 méterről Theo Walcott beadását, de a partjelző les miatt érvényteleníti.

68. perc Kettős csere a Manchester Citynél, Stevan Jovetic jön be David Silva helyére, Yaya Tourét pedig Javi García váltja.

62. perc GÓÓÓÓÓÓL! Újabb Arsenal-gól, Olivier Giroud kap egy hosszú labdát Theo Walcott-tól, a félpályáról, Vincent Kompany csúnyán elvéti, a francia csatár pedig a kilépő Joe Hart felett a kapuba emel. 3-0

59. perc GÓÓÓÓÓÓÓL! Aaron Ramsey kap fantasztikus kiugratást Theo Walcottól, már csak a kifutó kapussal áll szemtől szemben, de simán elhúzza mellette jobbra és a hálóba lő. 2-0

55. perc Álmosító játék, leült egy kicsit a meccs.

49. perc A csereként beállt Lukasz Fabianski remekül vetődik ki a kapujából, és szedi le a labdát Álvaro Negredo lábáról.

46. perc Az Arsenal kezdi a második félidőt. Három-három csere mindkét csapatnál.

Szünet.

45. perc A játékvezető egy másodpercet sem hosszabbít.

40. perc Álvaro Negredo egy szép megkerülős csellel töre be a tizenhatoson belülre bal szélen, de a középreadását kivágják a védők.

38. perc A bíró engedi a kemény játékot, nem hatják meg a raklamálások.

32. perc Jack Wilshere kaszálja el David Silvát az Arsenal 16-osa előtt, de a bíró nem fúj, a spanyol ingerülten reklamál is.

29. perc Nagy helyzet a szépítésre a Manchester City előtt, Edin Dzeko kap remek labdát David Silvától, nyolc méterről, laposan és erősen lő is, de a szöget jól záró Wojciech Szczesny szépen véd.

25. perc Vincent Kompany szántja föl a pályát Lukasz Podolski mögött és alatt, megkapja a meccs első sárga lapját, teljesen jogosan.

23. perc Az Arsenal majdnem megszerzi az újabb gólját, Bacary Sagna 24 méterről erőteljesen rászúrja, Joe Hart ujjheggyel a bal kapufára tolja.

22. perc Az Arsenal vezet, de Manchester City sokkal többet támad, az Ágyúsok védelmének igencsak csipkednie kell magát időnként.

17. perc Wojciech Szczeszny rosszul jö ki a kapujából, a továbbfejelt labdát Álvaro Negredo háttal kapura íveli, de Kieran Gibbs kifejeli a kapus torkából.

14. perc Joe Hart szedi le Bacary Sagna erőteljes jobboldali beadását.

12. perc James Milner 15 méterről kapásból rászúrja, nem sokkal megy fölé.

9. perc GÓÓÓÓÓÓL! Az Arsenal először vezet a meccsen valamirevaló támadást, egy indítás után Theo Walcott zseniálisan pöccinti át a labdát 10 méterről a kifutó Joe Hart fölött. 1-0

7. perc Zavarban az Arsenal védelme, előbb Bacary Sangának, majd Per Mertesackernek kell mentenie a kapu elől.

3. perc Álvaro Negredo kerül száz százalékos ziccerbe öt méterre a kaputól, de gyatrán sarkaz a saját támasztólábába. A partjelző szerint amúgy is lesen volt.

1. perc A Manchester City kezdi a mérkőzést.

15:45 A Premier League 2013/2014-es szezonját az Arsenal és a Manchester City is hazai pályán kezdi. Előbbi augusztus 17-én fogadja az Aston Villa csapatát, utóbb 19-én a Newcastle Unitedet.

15:30 Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! A Manchester City az előszezonban már találkozott angol ellenféllel, a Paolo Di Canio vezette Sunderland csapatát 1-0-ra győzte le Edin Dzeko góljával. A bosnyák csatár várhatóan főszerepet fog kapni a következő szezonzban.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu