„A bíró megijedt a Real Madridtól"

Létrehozva: 2013. április 4. 10:58
Kiválóan összefoglalta José Mourinho az esélyeket, miután a Real Madrid akárcsak 12 évvel ezelőtt, szerdán is 3-0-ra intézte el a Galatasarayt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Fatih Terim, a törökök vezetőedzője a bírókkal volt elfoglalva, míg Wesley Sneijder elismerte, nem volt elég jó korábbi csapata ellen a mérkőzésen.


A királyiak Cristiano Ronaldo idénybeli 45. góljával és Karim Benzema könnyű lövésével, majd a második félidőben az üresen maradt Gonzalo Higuaín csúsztatásával szereztek meggyőző előnyt a jövő heti, isztambuli visszavágóra.

Csodára van szükségük, de a csodák megtörténnek a futballban – kezdte sajtótájékoztatóját a portugál szakember, aki azért óvatos. – A futballtörténelem telis tele van ilyen esetekkel, tehát miért ne álmodhatnának róla? Elég tapasztalatom van ahhoz, hogy tudjam, kiváló eredményt értünk el, de még nincs vége a párharcnak. Mindent megteszek, ami tőlem telhető, hogy a játékosokat meggyőzzem, komolyan kell venni továbbra is ellenfelünket."

A felettébb objektív összefoglaló után a fegyelmezettséget hangsúlyozta. „Persze, ha rúgunk egyet kint, akkor már ötre van szükségük. Ettől függetlenül ugyanazzal a mentalitással kell kifutnunk a pályára. A párharc elemzésével szeretem megvárni a második mérkőzést, ez az első felvonás után pedig pontosan bármi megtörténhet."

Fatih Terim bírózott, pedig: „Nem szeretek a játékvezetővel foglalkozni, általában nem is beszélek róla, ám most muszáj, mert borzasztóan fújt. Egyszerűen megijedt a Real Madrid nevétől, nem nőtt fel a meccs fontosságához."

A vezetőedző nem Burak Yilmaz véleményes buktatásán a hajrában, hanem elsősorban Sami Khedira esetén kesergett, de aztán belátta, hogy hiába mutogat a norvég sípmesterre: „Ha nem ad nyilvánvaló kezezésért - amelyet mindenki látott - büntetőt, akkor mit mondjak? Nem, nem állítom, hogy a bíró vert meg minket, de rossz pillanatokban ítélt meg helyzeteket rosszul. Persze a játékvezetők állandó témát fognak képezni a futballban..."

A súlyos, háromgólos hátrány ellenére Terim nem adja fel: „Az első félidőben gólokat lőhettünk volna, ami teljesen új forgatókönyvet ír. Keményen dolgozunk majd a visszavágón, de a Real sokkal jobb helyzetben van." A szakember Didier Drogba első, kaput jócskán elkerülő, majd második Diego López által védett lövésére, továbbá Burak Yilmaz kapu közeli helyzetére, illetve Emmanuel Eboué szintén a kapusban elhalt próbálkozására gondolt.

A hajrában sárga lapot kapott Xabi Alonso elégedetten értékelt: „Olyan eredményt értünk el, amilyet akartunk. Gólokat lőttünk és egyet sem kaptunk. A csatárok éhesek voltak a találatokra, és kiváló hír, hogy sikerült nekik érvényesülni – utalt Benzema és Higuaín mostanában tapasztalt nehézségeire, majd a visszavágó elé tekintett. – Kiváló eredmény után 90 perc alatt még bármi történhet. Versenyképesnek és határozottnak kell lennünk."

A mérkőzés egyértelmű csalódása Wesley Sneijder volt, akinek ugyan két bajnoki gólja már van, de nem játszik többet 60 percnél egy-egy mérkőzésen. Ezúttal kisebb sérüléséből felépülve annyira nem találta a helyét, hogy már a félidőben lecserélték. A holland nem magyarázkodott: „Természetsen csalódott vagyok, végig a pályán akartam maradni, főleg a Bernabéuban, ahol korábban játszottam. Sajnos nem voltam rá képes."

A BL-győztes középpályás nem fogta semmire szenvedését, azonban megvédte magát: „Fizikálisan rendben voltam, jól érzem magam. Kisebb gondjaim akadtak a nagy iram miatt, de ez nem magyarázat, mert többet kellett volna nyújtanom. Általában a védők, a középpályások és a csatárok közötti vonalakban elérhető vagyok, de nem ezen az estén. Ezért tűntem el teljesen, halványnak tűnhettem, ám talán nem voltam olyan rossz."

A visszavágót jövő kedden, tehát április 9-én rendezik 20:45 órától Isztambulban.

EMLÉKEZTETŐ, BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS:

REAL MADRID-GALATASARAY 3-0 (2-0)

Madrid, Bernabéu-stadion, 76 462 néző, vezette: Svein Oddvar Moen (norvég).

REAL MADRID: D. López - Essien, Ramos, Varane, Coentrao - Khedira, X. Alonso - Özil (Modric, 80.), Di María (Pepe, 86.), Ronaldo - Benzema (Higuaín, 65.). Vezetőedző: José Mourinho.

Cserék: Adán - kapus, Pepe, Marcelo, Arbeloa, Kaká, Modric, Higuaín.

GALATASARAY: Muslera - Eboué, Semih Kaya, Nounkeu, Riera (Amrabat, 83.) - Melo, Altintop (Umut, 78.), Selcuk - Sneijder (Zan, 46.) - Drogba, Yilmaz. Vezetőedző: Fatih Terim.

Cserék: Iscan - kapus, Zan, H. Balta, Sabri, Kurtulus, Amrabat, Bulut.

Gólszerző: Ronaldo (9.), Benzema (29.), Higuaín (73.)

Sárga lap: Essien (84.), Ramos (90.), Modric (90+2.), ill. Nounkeu (41.), Melo (71.), Yilmaz (78.), Drogba (88.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Madrid lényegében elődöntős a BL-ben
A Real Madrid 3-0-s előnyt szerzett a Galatasaray elleni hazai mérkőzésen, így tulajdonképpen tét nélkül bír majd az isztambuli visszavágó a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A blancók nem hajtották szét magukat, de a helyzeteiket...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu