„A bíró meccset nyert a Real Madridnak!”

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 5. 12:37
A Valencia elnöke nagyrészt a bíró nyakába varrja, hogy 2-0-ra alulmaradtak a Real Madriddal szemben szombat este. Manuel Llorente nem tudja megbocsátani a bírónak, hogy gól nélküli állásnál tévesen kiállította David Albeldát, de a vendégek edzője is nehezen türtőzteti magát.


A labda nem a kezét, hanem a vállát érintette David Albeldának, aki mégis megkapta második sárga lapját Miguel Pérez játékvezetőtől, és a 65. percben mehetett zuhanyozni a Bernabéuban.

Cristiano Ronaldo ez után röviddel megtörte a gólcsendet, majd a Real Madrid győzelmét is bebiztosította. A Valencia elnöke dühöng.

„Nagyon csalódott és mérges vagyok. Remekül futballoztunk, de Pérez ténykedése döntő volt a mérkőzésen” – kelt ki magából Manuel Llorente.

„David Albeldát nem szabadott volna kiállítania, Lassana Diarrát ellenben nagyon is. Több alkalommal is megtehette volna.”

Hasonló véleményen van a Valencia edzője, Unai Emery, aki úgy véli, minden a piros lapnál dőlt el. A szakember szerint furcsa, hogy az ilyen szituációkban rendre a Real Madridnak és a Barcelonának kedveznek a játékvezetők.

„Mindig a kisebb csapatok a kárvallottjai a hasonló szituációknak. Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, de ekkora árral szemben nem tudunk úszni.”

Érdekes módon David Albelda a mérkőzést azt jósolta, a bíró alighanem a Real Madridhoz húz majd. A véleménye aligha lett árnyaltabb szombat este.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
CR7 duplájával támasztotta fel a Realt
VIDEÓ! Ha nehezen is, de bedarálta a Real Madrid a Valenciát a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. A királyiak a fájó bokája ellenére a kezdőben helyet kapó Cristiano Ronaldo kései két góljával hozták a három pontot,...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu