Hiába pletykáltak a cselgép és a katalánok közötti lehetséges üzletről az ősz folyamán a bulvárlapok, úgy tűnik a szerződés akkor esik kútba, mikor szinte biztossá válik, Robinho napjai meg vannak számlálva jelenlegi klubjánál.
Roberto Mancini állítólag kiadta a gyengélkedő brazil útját, a szezon végéig kölcsönadná őt, ugyanakkor az olasz szakember azt szeretné, ha a szerződő együttes átvállalná a nehéz természetű labdarúgó potom 160 ezer fontos heti fizetését.
Többek között ez, másrészt pedig a két veterán, Xavi és Carles Puyol szavai győzhették meg Guardiolát arról, hogy tegyenek le leigazolásáról, mivel szerintük érkezése káros hatással lenne a csapategységre. Egy biztos, a katalánok kívánságlistájáról lekerült a korábban az ősi rivális Real Madridot erősítő támadó.
Hogy ne maradjon csapat nélkül Robinho, arról korábbi egyesülete, a Santos gondoskodhat, amely az Independent értesülései szerint tárgyalásokba kezdett a gyárvárosiakkal egy rövidtávú kölcsönszerződésről.
Robinho brit átigazolási rekordot jelentő 32,5 millió fontért érkezett a Manchester Cityhez, eleinte komoly segítségére volt csapatának, azonban az elmúlt egy esztendőben sérülés és formahanyatlás sújtotta. Az elmúlt egy esztendőben mindössze három gólt szerzett klubcsapatában.
Jövője akkor vált kérdésessé, amikor szombaton az Everton ellen 2-0-ra elveszített találkozón a kispadról beszállva Roberto Mancini mindössze 51 perc után lecserélte, annyira gyengén muzsikált a pályán.
Robinho legszebb megmozdulásai, góljai