A Barca mindent bevet az Inter kapusáért

Szerző: SHLétrehozva: 2013. június 13. 16:27
Olasz sajtóinformációk szerint az egy ideje kapust kereső Barcelona már konkrét, és elég nagy összegű ajánlatot tett Samir Handanovicért, az Internazionale bosnyák nemzetiségű szlovén játékosáért.


 

Mióta Víctor Valdés, a Barcelona kapusa szezon végén bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését, a katalán klubot már egy tucat európai topcsapat hálóőrrel hírbe hozták, és igaz, ami igaz, valóban nagy erőkkel folyik az utódkeresés (bár még mindig nem tudni, végül tényleg szükség lesz-e rá?).

Samir Handanovic, az Internazonale kapusának neve sem először röppen fel Katalónia fővárosában, sőt, minden jelölt közül talán őt szerette volna legjobban megszerezni a Barca. Olyannyira, hogy a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint 23 millió eurót ajánlottak érte.

A katalánok állítólag telefonon tették meg ajánlatukat Massimo Moratti klubelnöknek, aki viszont inkább 30 milliót szeretne kapni a 28 éves játékosért. A felek szándékai a hírek szerint egyébként nem állnak annyira messze egymástól, így könnyel lehet, hogy Handanovic még a nyáron a Camp Nouban köt ki.

A 63-szoros szlovén válogatott kapus tavaly igazolt Udinéből Milánóba, ahol a 2012/2013-as szezonban 47 alkalommal lépett pályára.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu