„Alberto kifejezetten jó benyomást tett ránk Argentínában, az ő képessége és rutinja igen nagy hasznára válhat csapatunknak az elkövetkezendőkben” – udvariaskodott a Red Bull sportigazgatója, Jeff Agoos az új szerzeményről.
Caledas a ’90-es évek közepén egyike volt a Barcelona saját nevelésű nagy ígéreteinek, a Johan Cruyff által dirigált csapatban Ivan De la Pena, Roger és Oscar társaságában ott toporgott szorosan az első vonalat jelentő világklasszisok mögött, tartást és lendületet adva a kulcsemberek rutinjának.
Négy idényt húzott le végül a katalán klubnál, kétszeres spanyol bajnoknak és Spanyol Kupa-, egyszeres spanyol Szuperkupa-győztesnek mondhatja magát. Az első csapat tagjaként 72 mérkőzésen négy gólt szerzett – abból kettőt rögtön első szezonjában – a védekező középpályás. A nemzetközi mezőnyben begyűjtött egy KEK-sikert és egy európai Szuperkupát.
A Louis van Gaal-éra számára is törést hozott: a helyi nevelésű játékosból előbb középhátvéd, majd kiebrudalt és a holland légiósok érkezésével fölösleges ember lett. A Celta Vigóban eltöltött egy idény után a Real Madrid szerződtetette, amelynek öt szezonon keresztül volt tagja, eltekintve egy idényes Bordeaux-i kölcsönadásától.
A királyi csapatban azonban az akkor már erősen formálódó galaktikusoknál csak kiegészítő ember lehetett, így 2005 nyarán a Real Zaragozához szerződött, ahol 2008-ig szerepelt. Egy éves kihagyás után most New Yorkban talált magának új állomáshelyet.
Celades négyszeres spanyol válogatott, ott lehetett az 1998-as világbajnokságon: játszott Nigéria és Paraguay ellen. Legutóbb a 2002-es vb-selejtezőkön szerepelt.
A Red Bull a 2008-as MLS-idényben a Keleti főcsoportban az ötödik helyen végzett, mindössze egy pont döntött a rájátszásba kerülése mellett. A play offban viszont remekelt: a címvédő Dynamo Houston, majd a Real Salt Lake kiejtésével bejutott a fináléba, ahol a Columbus Crew 3-1-re verte őket.
