Újpest-MLSZ 2:0! Sokba kerülhet...

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 18. 17:55
A labdarúgó NB I tavaszi rajtja ugyan egy hetet csúszik, de a tabella második helyén álló Újpest máris két igen fontosnak mondható győzelmet aratott - az MLSZ ellenében. A lila-fehér egyesület két pert megnyert a honi szövetséggel szemben: a klub sportigazgatója, Kovács Zoltán pedig örül a Sport Állandó Választott Bíróság döntéseinek.


Bár a SportHiradótól tudta meg, örömmel vette, hogy az Újpest 2-0 arányban legyőzte az MLSZ-t két igen kényes ügyben. Az újpestiek honlapjukon számolnak be a számukra örömteli hírről.

Egy: a 2008/2009-es szezon 30. fordulójában lejátszott Újpest–Fehérvár bajnoki mérkőzés kapcsán történt szurkolói rendzavarások miatt lefolytatott fegyelmi eljárás határozatait a bíróság megváltoztatta, és az eljárást megszüntette.

Kettő: a 2009. október 30-n lejátszott Debrecen–Újpest FC bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban meghozott, a 300 ezer forint pénzbüntetést kiszabó fegyelmi határozatokat is megváltoztatta, és az egyesületet felmentette a fegyelmi vétség elkövetésének vádja alól. 

„Azt hiszem, örülhetünk, de mint már eddig oly sokszor elmondtam, a zárt kapus meccseket kellene eltörölni elsősorban a föld színéről - nyilatkozta oldalunknak Kovács Zoltán. - Ez senkinek sem jó, és mindenkit büntet, akit nem kellene.”

„A legtöbb pénzt az Újpest költi a biztonságra, ezért tartozik a legbiztonságosabb stadionok közé. Igaz, ha valaki balhézni akar, az úgyis fog. Visszatérve az MLSZ-re. Mivel nem akarok kárörvendő lenni, nem is kívánom kommentálni a történteket. Talán csak annyit: a mindenkori MLSZ-nek a klubokkal egy csónakban kellene eveznie, partnernek kellene lennie velünk.”

Hogy visszakapják-e a pénzt a lilák, netán rendez a szövetség egy barátságos meccset a tévesen zárt kapuk mögé kényszerített NB I-es találkozó ellensúlyozásaként, egyelőre a jövő zenéje...

Az újpestiek közleménye:
A Sport Állandó Választott Bíróság a csütörtöki tárgyalásokon két, Újpest FC-t érintő ügyben hozott határozatot.

A 2008/2009-es szezon 30. fordulójában lejátszott Újpest–Fehérvár bajnoki mérkőzés kapcsán történt szurkolói rendzavarások miatt lefolytatott fegyelmi eljárás határozatait a bíróság megváltoztatta, és az eljárást megszüntette. Erre tekintettel az ügyben eddig született valamennyi – a zárt kapus büntetést elrendelő, és a kétmillió forint pénzbüntetést alkalmazó – határozat a hatályát vesztette.

A bíróság megállapította továbbá, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség megsértette a fegyelmi szabályzatban az eljárás lefolytatására nyitva álló 5 napos jogvesztő határidőt, ezért az ügyben eddig született valamennyi határozat sérti az MLSZ fegyelmi szabályzatát.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a tavaly a 2. fordulóban megrendezett Újpest FC–Kecskemét bajnoki mérkőzés (ezen jogsértő határozat alapján) jogellenesen került zárt sportlétesítményben megrendezésre – súlyos anyagi és erkölcsi kárt okozva klubunknak és szurkolóinknak.

A másik ügyben is helyt adott a bíróság az Újpest FC kereseti kérelmének: a 2009. október 30-n lejátszott Debrecen–Újpest FC bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban meghozott, a 300 ezer forint pénzbüntetést kiszabó fegyelmi határozatokat is megváltoztatta, és klubunkat felmentette a fegyelmi vétség elkövetésének vádja alól.

A bíróság egyelőre szóban hirdette ki az ítéleteket, és várhatóan a jövő héten küldi meg klubunk részére.
(forrás: ujpestfc.hu)  
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu