25 milliós horvát védő a Liverpoolban

Létrehozva: 2014. július 28. 14:21
A klubtörténet legdrágább védőjátékosáról állapodott meg a Liverpool, amely 25 millió euróért szerződteti immár harmadik játékosát a Southamptontól Dejan Lovren személyében, aki máris csatlakozik új csapattársaihoz.


Adam Lallana és Rickie Lambert után elhozták a Vörösök a Szentek harmadik játékosát is, ami nem éppen egy nagy meglepetés. Régóta szóltak a hírek a horvát válogatott hátvéd érkezéséről, amely vasárnap valóra vált.

A Mersey-partiak ötödik nyári igazolásának számító középső védő régen kifejezte távozási szándékát, és a hírek szerint egy klub ajánlatát már visszautasította a Southampton, mielőtt létrejött a mostani megállapodás.

„Egy álom vált valóra, nagyon boldog vagyok, hogy megérkeztem. Alig várom, hogy elkezdjem a munkát. Tudom, hogy sokmillió szurkolónk van, a Liverpool több mint egy klub – örömködött Lovren a klub hivatalos honlapján.

„Miután tavaly pályára léptem az Anfielden azt mondtam magamnak, hogy szeretnék egy napon ezért a csapatért játszani. A szurkolókat garantálhatom, hogy minden egyes mérkőzésen 100 százalékot adok ki majd magamból."

Bár a vételár nem hivatalos, úgy tűnik, hogy ő lett a Liverpool történetének legdrágább védője, megelőzve a 22,5 millió eurót kóstáló Glen Johnsont és Mamadou Sakhót. Máris utazik a tengerentúlon készülő csapattársaihoz.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu