10 örömteli dolog az NB I-ben...

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 23. 17:19
Már az ajtóban kopogtat a karácsony, véget ért a mi kis focibajnokságunk első félideje is, úgyhogy itt az idő, hogy áttekintsük egy cseppet az NB I-es őszt. A SportHirado.hu összegyűjtött tíz okot, amiért szerethető a „picit sárga, picit savanykás, de legalább a miénk” pontvadászat. Azért akadtak érdekességek, amiért igenis fogyasztható az élvonal. Ezek közül szemezgettünk a teljesség igénye nélkül.


1. Videoton-jelenség: így is, de úgy is meg lehet közelíteni a dolgot, már ami a fehérvári csapat hirtelen megerősödését és kulcsszerepét illeti. Ezúttal tekintsünk pozitívan a Videotonra (ha negatívan néznénk, akkor arról is beszélhetnénk, hogy hatalmas tőkeinjekció után el is dőlt minden), amely tavaly az utolsó pillanatban veszítette el a bajnokságot. Ez az együttes kétségtelenül a liga szupercsapata, amely több válogatottat is ad. Mezey Györgyöt lehet szidni, de elvitathatatlan szerepe van a sikerekben, a nemzetközi kudarc óta összekovácsolta a hazai szinten sztárnak számító játékosokat.  

2. Vidéki csapatok térnyerése: tavaly télen az első hatban négy, idén viszont már öt vidéki fellegvár képviselteti magát az első hatban: Székesfehérvár, Debrecen, Zalaegerszeg, Kaposvár, Paks is büszke lehet első osztályú együttesére. A fővárosiak korábbi hegemóniája már a múlté – nem baj, ha mozog az egész ország.

3. Jobb Ferencváros: egy esztendeje, a 16. fordulóban a kilencedik helyen álltak a zöld-fehérek, idén azonban a negyedik helyen telelnek. A nyáron kinevezett Prukner László szakmai igazgató keze nyoma már meglátszik a csapaton, kezd fazonja lenni a garnitúrának. Klubhovatartozástól függetlenül egy erős Fradi mindig jót tesz a bajnokságnak.

4. André Alves: a Videoton brazilja eddig sem tartozott a kutyaütők közé, sőt, az elmúlt évek legjobb légiósai között tartották, tartják számon. 2005 óta focizik nálunk a Honvédot és a Kaposvárt is megjárt csatár, aki idén is kitesz magáért. A 27 éves támadó eddig 147 NB I-es meccsén 65 gólt lőtt, ebből a 2010-2011-es szezonban eddig 14-gyel vezeti a góllövőlistát. Technikás, gyors, nem ismer kegyelmet. Őt viszont egyre többen ismerik, nem véletlen, hogy nyáron a Hajduk Split, ősz végén pedig a Sporting Lisszabon és a Marseille is szemet vetett rá. Sajnos nagyon valószínű, hogy tavasszal már nem sokat látjuk őt. Alves egyébként a magyar válogatottban is szívesen szerepelne. Jöhet. 

5. Hadüzenet a futball-huliganizmusnak: meg kell szüntetni a szurkolók anonimitását, a rendőrségnek pedig nagyobb szerepet kell adni a kiemelt kockázatú hazai labdarúgó-mérkőzések biztosításában – tudatta egyértelmű hitvallását a megújult MLSZ. Érdekes, de a megvalósítás nem elsősorban pénzkérdés, hiszen a rendező klubok szerződést köthetnek ezekre a feladatokra a rendőrséggel, s így nem kell milliárdos beruházásokba kezdeniük. A csomagban a renitens maximum hat hónapos elzárása is szerepel. Talán ezt már tavaszra bevezetik, amíg meg nem hal valaki.

6. Új név, új szponzor, több pénz: október elején a hat cég egybeolvadásából létrejött Monicomp adta nevét az élvonalbeli bajnokságnak. Az OTP érdekeltségébe tartozó Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. egyben példát is kíván adni az üzleti szféra szereplőinek, hogy minél szélesebb körben vegyenek részt a labdarúgás támogatásában. A szerződés pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de azt tudni lehet, hogy az MLSZ bajnokság színvonalának emelése érdekében a vállalat által befektetett összeg egészét szétosztja a klubok között.

7. Magyar edzők: örömteli, hogy a honi edzői szakma egy emberként állt oda az NB I mellé, a Kecskemét, a Vasas (igaz, októbertől Dellacasa helyett Komjáti András a hadvezér), a Honvéd (bár tavasztól Kispesten Supka Attila lesz a vezetőedző) kivételével mindenhol jól csengő nevű magyar tréner irányította csapatát. Mezey, Csank, Sisa, Prukner, Garami, Mészöly, Herczeg, Pintér: jobb kezekben nem is lehetne a magyar foci.

8. A kecskeméti csoda: szeptember végén közös megegyezéssel szerződést bontottak Urbányi István vezetőedzővel, az akkor csontutolsó Kecskemét mindössze három pontot szedett össze az első nyolc fordulóban. Nem sokkal később régi-új arc tűnt fel, hiszen Tomiszlav Szivics lett a tréner. Az NB I egyik mesés feltámadása a KTE-hez köthető, a lila-fehér együttes üde színfoltja lett a ligának. Nem mellesleg az elmúlt nyolc körben hat győzelmet aratott. 

9. Végh Zoltán, a csúcstartó:
A Vasas 39 éves, 25-szörös válogatott kapusa történelmet írt azzal, hogy október elején 561. élvonalbeli mérkőzésén is pályára lépett a legjobbak között. A Loki ellen a Szombathelyen játszó Kuttor Attilát megelőző hálóőr a Veszprém, a Győr, a BVSC, az MTK, a Videoton és az Újpest csapatában is futballozott, 1989 óta tagja az NB I-es mezőnynek, s ezzel a teljesítményével fel is tette a koronát eddigi pályafutására. 

+1. Tízmilliárd a Loki stadionjára: Két év alatt összesen tízmilliárd forintot biztosít a kormány az új debreceni stadion felépítéséhez. A kormány úgy döntött, Orbán Viktor miniszterelnök személyes ígéretének megfelelően megszünteti azt a méltatlan helyzetet, hogy Magyarország egyik legjobb futballcsapata, a - tavaly a Bajnokok Ligája, az idén pedig az Európa Liga csoportkörében szereplő - Debrecen nem tud a saját szurkolói előtt, az Oláh Gábor utcai stadionban játszani Európa élcsapataival. Így legyen!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szavaztatok: ők az NB I-ősz legjobbjai!
Múlt hét kedden arra biztattunk Titeket, hogy gondoljátok át a mögöttünk hagyott NB I-es őszt és válasszátok ki, szerintetek egyes kategóriákban melyik futballista, vagy melyik együttes nyújtotta a legjobb, ne adj Isten, a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
SH: idén veszíthet a Loki az NB I-ben
Már csak kétszer kell álomra hajtani fejünket és pénteken a Ferencváros-Paks összecsapással kezdetét veszi a labdarúgó NB I 2010-2011-es szezonja. „Kicsi, keserű, csúnyácska”, de a miénk. Újra tizenhat veselkedik neki a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu