Végre egymásnak esik Szolnok és a Falco

Falco-Szolnok. Ez lesz a párosítás a 2011-12-es magyar férfi kosárlabda döntőben. A szezon előtt bizonyára kevesen fogadtak volna arra, hogy ez a két csapat feszül majd egymásnak minimum három-, maximum öt alkalommal, mégpedig úgy, hogy a szombathelyi Falco kezében van a pályaelőny.

A szolnokiak részvétele a döntőben nem nevezhető óriási meglepetésnek, noha a Pór-csapat az alapszakaszt a negyedik helyen zárta, így az első kör után (ahol 3-0-ás összesítéssel lépett át a Kecskeméten) a bajnokság első részét a második helyen záró Albacomp gárdájával kellett megküzdeniük. Méghozzá szintén úgy, hogy a fehérvári együttes játszhatott többet otthon. Ebben az idényben a rájátszás második köre előtt egyetlen csapat volt képes győzni az Gáz utcában, a Falco. Rögtön az első mérkőzést elcsente a Szolnoki Olaj, amely ezután meg sem állt és szintén vesztes meccs nélkül hozta a második kört is, majd nagyon simán nyert haza pályán, végül pedig a harmadik összecsapáson 17 pontos hátrányból is fordítani tudott.

A másik ágon már nem volt ennyire egyértelmű a helyzet, de ennek megértéséhez vissza kell mennünk a szezon elejére, sőt egy kicsit még annál is korábbra. 2011. január 17-én a szombathelyi együttes Bencze Tamást szerződtette a kispadra. Abban az évben az elvárás a csapat játékának stabilizálása volt, “hozott anyagból” dolgozott, így nagy kiugrásra még nem lehetett számítani. A nyáron azonban adva volt a 42 éves, korábban a Szeged női csapatánál dolgozó szakember számára a lehetőség, hogy a saját elképzelései alapján alakítsa a keretet. Mivel igazi sztárokat nem tudtak igazolni, a legfontosabb feladatnak az tűnt, hogy Kálmán Lászlót maradásra bírják. Az ő 40 évével és még ebben a korban is kitűnő fizikai állapotával olyan irányító vezére lett a csapatnak, amelyre minden edző vágyik.

Bencze Tamás együttese nem játszik bonyolult kosárlabdát, de az külső szemlélő számára is világos, hogy minden játékos a helyén van, azokat a helyzeteket vállalják el, amelyeket képesek értékesíteni. Ehhez pedig jön az a bizalom, ami az edzőből sugárzik a csapat felé, és amely egy ilyen összetételű gárdánál elengedhetetlen. Hogy miért? Mert egyértelmű, hogy - félig talán kényszerűségből is - bízik a fiatalokban. Szanati Mátyás, Will Tamás és Simon László is meghatározó alakjává vált a rotációnak az idei szezonra. Sőt megszerezték a szintén nem öreg Harazin Tamást is pont a jelenlegi ellenfelüktől, Szabó Zsolt pedig a maga 26 évével stabil kezdőjátékos. Ehhez a magyar maghoz kellett olyan külföldieket igazolni, akik stílusban, fizetésben és játéktudásban egyrészt illeszkednek Bencze elgondolásába, másrészt pedig jelentősen lendítenek az együttesen. Így esett a választás a Chad Timberlake, Branislav Jancikin és Djordje Pantelic trióra.

Előbbi játékos szerződtetése elsőre merész ötletnek tűnt, mivel a korábban simán bajnok ZTE-nél mondhatni peremember volt. A maga alig 17 perces és 6 pontos átlagával akkor negyedik légiósként számoltak vele. A végeredmény azonban Bencze Tamást igazolja. Timberlake idén átlagban 33 percet volt pályán az alapszakaszban, és a 26 mérkőzésen 22 pontot átlagolt, a mezőnyből összesen 65 százalékos dobásmutatóval, ami európai szinten is kimagaslónak számít az ő posztján. A center Djordje Pantelic amellett, hogy majdnem dupla-duplát átlagol, olyan emocionális töltetet ad a pályán lévőknek és a közönségnek, ami átlendíti őket a holtpontokon. Jancikin többnyire a kispadról száll be, onnan teszi hozzá a maga 15 perces játékidejét és átlagol mintegy 7 pontot, ő tehát nem nevezhető klasszisnak. A Falco ereje azonban saját szurkolóik szemében is az egységben van.

Az alapszakasz megnyerése után a rájátszás első fordulójában a Sopronnal kerültek szembe Kálmánék és a vártakkal ellentétben igencsak nehezen jutottak túl rajtuk. Csak 3-2-es összesítéssel esett ki a 8. helyezett, úgy, hogy ha hazai pályájukon esélyük volt kiütni a sárga-feketéket. A Körmend ellen vasárnap befejeződő elődöntőben 3-1 lett a javukra, így a Szolnokkal együtt ők is pihenhetnek valamennyit a döntő előtt.

A szezon boncolgatása után összeszedtük, mi erősíti az egyik- és mi a másik csapat győzelmi esélyeit.

FALCO KC:

1. Csapategység. A többségében fiatal játékosok Kálmán Lászlóval kiegészülve olyan elegyet alkotnak, ahol működik a kémia. Mindenki tudja a helyét a pályán és az eddig látottak alapján képesek küzdeni egymásért, ami a döntőben fontos faktor lehet.

2. Hazai pálya előnye. Az idei alapszakaszban nem kapott ki otthon a Falco. A Sopron ugyan győzni tudott az Arena Savariában, ez viszont lehet, hogy pont a terhet vette le a csapat válláról.

3. Önbizalmat sugárzó edző. “Üres helyzetből találjuk el a gyűrűt! Ha jön a következő labda ugyanígy eldobod és be fog menni” - mondta Bencze Tamás az elődöntő negyedik meccsén Körmenden Szabó Zsoltnak, miután óriási homályt dobott a triplavonalon túlról. Úgy tűnik az edző ért a játékosok nyelvén, tudja, hogy kinek mivel segít a legtöbbet.

SZOLNOKI OLAJ KK:

1. Nemzetközi rutin. A Szolnoki Olaj KK idén is elindult a harmadik számú európai sorozatban, az Euro Challange kupában, ahol végül a legjobb négy együttes közé jutott, sőt Debrecenben meg is rendezhették a Final Fourt. A nemzetközi porondon olyan ellenfelekkel csaptak össze, olyan légkörben, amit a hazai bajnoki meccseken nem lehet megtapasztalni. Kiélezett szituációkban is higgadtak tudnak maradni.

2. Tapasztaltabb kispad. Elsőre úgy tűnik, hogy a Szolnok kispadja hosszabb, de érdemes a dolgok mélyére nézni. A Szolnok általában 10-, míg a Falco Jancikin kiesése után 9 játékost képes rotálni, amennyiben Jarosevits Róbert egészséges. Amíg azonban a Tisza-parti együttesben a kispad végén ülő Grebenár Péter és Soós Gábor őrült leolvadást mutat a szezon végére, ezért Harazin Will és Szanati képes lehet ellensúlyozni a létszámbeli hiányt. A rutin viszont egyértelműen a szolnokiak mellett szól, akiknél Fodor Márton, Brandon Gay, Trepák Zoltán és Grebenár Péter is tapasztalt játékos. Ez is meghatározója lehet a párharcnak.

3. Közönség. Még mielőtt a szombathelyi fanatikusok felhúznák a szemöldöküket, az ő szurkolótáboruk is fantasztikus hangulatot teremt. Mivel az edzőknél egy hajszállal Bencze Tamásnak szavaztunk bizalmat, addig a publikumnál az Olajra szavazunk. Ezt a két párharcot ugyanis akár döntetlenre is hozhattuk volna.

A statisztikát böngészve azt láthatjuk, hogy nem véletlenül nyerte meg az alapszakaszt a Falco és lett harmadik az Olaj. Előbbiek jobban dobtak közelről és távolról, a középtávoliknál pedig tizedek döntenek a százalékban. Az összes dobást nézve a Falco ötven százalék felett célzott, míg a Szolnok éppen 49 százalékos pontossággal talált be. Átlagban több pontot dobtak Kálmánék, több VAL értéket szereztek meccsenként, a lepattanóknál viszont elveszítették a csatát.

Az irányító sérülésével kicsit megtört a Falco lendülete, akik a rájátszásban rontottak a számaikon, míg a Szolnok emelni tudott azokon. Péntektől viszont nem a statisztikai adatok, hanem emberek és nem is akármilyen játékosok harcolnak majd a bajnoki aranyért.