A mieink Romániában tudtak győzni, a horvát válogatott pedig - s ez később még Rátgéber László együttesének is jól jöhet - a magyar csapatot a nyitányon simán legyőző szlovák csapatot fektették kétvállra.
A horvátokról a mieink közül leginkább a sérülésből felépült irányító, Englert Orsolya tud a legtöbbet. Ő ugyanis az előző évadban Horvátországban kosarazott.
Kifejtette: elég sok helyről jött össze a horvát válogatott, érdekes, hogy az ő tavalyi csapatából, a Gospicból senki nincs itt, és a bajnok és kupagyőztes Sibenikből is csak két játékos.
Hárman viszont az Englert csapata mögött végző Dubrovnikban játszottak, s az ottani edző a szövetségi kapitány is, illetve lesz egy kosaras ellenfelünkél, akinek igazán ismerős lesz az MKB-Aréna.
Iva Sliskovic, az ifjú center ugyanis az előző évadban a bajnokságot és a Magyar Kupát is megnyerő MKB Euroleasing Sopron együttesében kosarazott.
Az igazán nagy sztár azonban Englert szerint nem ő, hanem az irányító, Andja Jelavic, aki félelemtesen
gyors, remek, jól szervezi a
játékot, s ponterős is, őt valahogy meg kell fogniuk legjobbjainknak.
A többiek is képzett, veszélyes kosarasok, senkit nem
szabad "feladni" védekezésben.
Luca Ivankovic pedig magasságára nézve ugyan két méteres, igazi ötös center lenne, de szívesebben játszik a palánktól távolabb, s triplát is jól dob. "Nehéz, de azért azért nem verhetetlen ellenfél, a horvát csapat, szeretnék játszani ellene. Ha esetleg csak percekre is, de remélem, hasznára leszek a csapatnak" - mondta Englert.