Pécsett tartottak edzést a női kosarasok

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 9. 12:40
A tettes – mondják a bűnügyi szakértők – gyakran visszatér a tett színhelyére. A „bűnös” – jelen esetben Rátgéber László – a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya számára ismerős környezetben, Pécsett kezdte meg a csapattal a felkészülést az Európa-bajnoki selejtezőkre.


„Napi hat és fél órát edzünk majd – árulta el a Rátgéber, miközben a bemelegítő futást szemlélte a pécsi Várkői Ferenc Diáksport Centrumban, ismertebb nevén a Bőrgyár pályán. - Tizenhat játékos fogadta el a meghívást, velük végzünk változatos munkát, futunk a pályán, edzünk teremben, de a Mecseken is lesz egy kis 'rohangálás'".

 

Amíg a kapitány felvázolta a programot, addig Boksay Zsuzsa, az egykor Európa-hírű játékos különböző a nyújtó, lazító gyakorlatokat vezényelte az utódoknak, akik igyekeztek is mindent jól, lelkiismeretesen végrehajtani.

 

Eközben feltűnt a pályán Csák Magdolna, Rátgéber hitvese, aki két pár kengurucipővel érkezett. Egyiket ő maga húzta fel, a másikat Vajda Anna kapta, akivel külön, kettesben végeztek gyakorlatokat, ugrálva, szaladva, néha különleges elemeket bemutatva.

 

„A FIBA Europe vezetői megdicsértek, elégedettek voltak azzal a bemutató edzéssel és előadással, amit Szlovéniában, Postojnában tartottam” – értékelte a kedden befejeződött kurzust Rátgéber. - Harmincegy ország ötvenöt edzője, harminckilenc nemzet száz kosárlabdázója vett részt a műsorban. Úgy hiszem, sikerült öregbítenem a hazai kosárlabdázás hírnevét, méltó szakmai munkát végeztem.”

 

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT NÉVSORA
A nemzeti együttes kerete: Bujdosó Nóra (bedobó), Englert Orsolya (irányító), Fegyverneky Zsófia (hátvéd), Fűrész Diána (hátvéd), Honti Kata (hátvéd), Horti Dóra (center), Horváth Zsófia (erőcsatár), Köllő Rita (bedobó-erőcsatár), Krivacsevics Tijana (erőcsatár-center), Németh Bernadett (irányító), Semsei Barbara (hátvéd), Somogyi Andrea (bedobó), Ujhelyi Petra (center), Varga Rita (center), Vajda Anna (bedobó-erőcsatár), Vida Anna (bedobó).
Szövetségi kapitány: Rátgéber László. Edzők: Tapodi Péter, Boksay Zsuzsa.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu