A módosítás értelmében 50 centivel távolabbra (6,75 m-re) kerül a hárompontos vonal, a palánk alatti megjelölt terület pedig - ahol csak három másodpercig szabad tartózkodni - trapéz helyett téglalap alakú lesz.
Sterbenz Tamás szerint az új rendszer miatt várhatóan kevesebb triplakísérletet láthatnak majd a nézők, ugyanakkor mivel nagyobb lesz a festett terület, ritkulni fog a palánk alatti játék is. Ez azt jelenti, hogy a két vonal közötti tér jelentősége megnő, azaz több középtávoli dobást vállalnak majd el a játékosok.
Az MKOSZ-főtitkár hozzátette: a nyári Európa-bajnoki selejtezőket még a régi vonalakkal rendezik meg, így a bajnoki rajtig nagyjából másfél hónap marad az átalakításokra. A kluboknak saját költségen kell majd megoldaniuk a változtatásokat.
Messzebre kerül a hárompontos vonal
Szerző: shLétrehozva: 2009. december 29. 12:08
Az utóbbi évek legkomolyabb szabályváltozására kerül sor 2010-ben, hiszen ősztől az európai szövetség (FIBA Europe) kezdeményezésére megváltozik a kosárlabdapályák felfestése. Sterbenz Tamás, a magyar szövetség (MKOSZ) főtitkára szerint mindez taktikai változásokhoz vezethet - számol be erről a kosárszövetség honlapja.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS