Még nem bajnok a Szolnok

Szerző: MTILétrehozva: 2012. május 24. 20:53
A Szombathely csütörtökön, hazai pályán 106-98-ra legyőzte a címvédő Szolnokot, így 2-1-re szépített a férfi kosárlabda NB I döntőjében, mely az egyik fél harmadik sikeréig tart.

 

Élvezetes, pontgazdag első negyedet produkált a két csapat. Sokáig úgy tűnt, hogy a negyedik aranyérmükre hajtó szolnokiak zárják jobban a szakaszt, kevesebb mint egy perccel a vége előtt négy ponttal vezettek, egy ponttal mégis a Falco vezetett a rövid szünetben.A második negyedre is lendületben maradt a hazai együttes, mely óriási elánnal küzdött, s miután Pantelic és Timberlake vezérletével kiváló hatékonysággal dobott mezőnyből, a félidőre tetemes, 13 pontos előnnyel vonulhatott el pihenni.A harmadik negyedben sokáig nem változott a különbség a csapatok között, a szombathelyiek tartották 10-13 pontos vezetésüket, az utolsó két percben azonban sikerült felzárkózniuk a vendégeknek, így nyitott maradt a meccs.Az ötpontos hazai előnyről indult utolsó tíz percben a Szolnok három pontnál nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez. A nagy akarással küzdő Falco játékosai továbbra is kiválóan céloztak, a végjátékra így tíz pont fölé nőtt a különbség, s ezzel a Falco szépíteni tudott a döntőben.A finálé negyedik meccsére hétfőn 18:15 órakor kerül sor Szolnokon.

Döntő, 3. mérkőzés:

Falco-Szova KC Szombathely - Szolnoki Olaj 106-98 (26-25, 30-18, 18-26, 32-29)

Legjobb dobók: Timberlake 27, Kálmán 25, Pantelic 18, Szabó Z. 14, illetve Trotter 23, Báder 21, Mills 19

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1, a Szolnok javára.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 24. 20:34 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64393
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
10:31  Az Indiana ezúttal már nyert MiamibenCsü  Marad az amerikai sikerkapitányCsü  LeBron James megverte a dudaszótSze  Hátrányban a magyar bajnokSze  A másodikat is behúzta a Spurs  A Spurs lehet a címvédő kihívója?Va  Kiszenvedte a kosárdöntőt a címvédőVa  Eddig bírta a New York Knicks  Megvan a harmadik döntős az NBA-benCsü  Az Oklahomának vége, a Miaminek nemSze  A Spurs egy győzelemre került a döntőtőlKe  Előnyben a Szolnok és a FehérvárKe  Kész katasztrófa volt a Bulls  Hanga Ádám megint csapata legjobbja volt  Hosszabbításban bukott el a SpursVa  Lépéshátrányban a KnicksSzo  Egyenlített az AtomerőműSzo  Letette névjegyét a Heat és a SpursCsü  Székely távozik a SoprontólCsü  Csak az egyik NBA-esélyes győzöttSze  Megválasztották az év edzőjét az NBA-benSze  Másodszorra már nem hibázott a KnicksKe  A Bulls bombameglepetése Miamiban  Hanga és Lóránt csapata legjobbja volt  Otthon botlott el a New York KnicksVa  Drámai Bulls-továbbjutásSzo  Eljött az igazság pillanata  Szlovák, cseh sikerrel indult a hoki-vb  Hanga április álomcsapatában  Hetedik meccs dönt a Bulls-NetsenCsü  Otthon botlott a Knicks és a ThunderSze  Hátrányba került a Los Angeles ClippersKe  Példátlan szankció az EuroligábanKe  Obama tiszteli a meleg kosarastKe  Időt és életet nyert a Nets és a Rockets  Először coming outoltak az NBA-ben  Magyar ezüstérmesek Spanyolországban  Hanga Ádám lett a forduló legjobbja!  Bryant nélkül eddig bírta a LakersVa  Három repeta után lakott jól a BullsSzo  Padlóra küldték a Lakerst - videó  A továbbjutás küszöbén a címvédő MiamiCsü  Fehérvári siker a negyeddöntőbenCsü  A Lakers ártalmatlan Bryant nélkülSze  NBA: Keleten a helyzet változatlanKe  Nyolcadszor bajnok a Sopron  Már csak Jordan Durant előtt  Hanga topcsapat ellen parádézottVa  Anthony-show, vezet a KnicksSzo  Versenyfutás az idővelCsü  Következményük lett a vereségeknekCsü  A bajnoki cím küszöbén a SopronCsü  A Spurs kifogta a Lakerst a rájátszásbanSze  Elkésett torontói hajrá az NBA-benKe  Még nem dőlhet hátra a Lakers  Soproni siker a döntő nyitányán  Hanga Ádám mentette meg a Manresát  Lakers-bravúr, Bryant nélkülVa  Megműtötték Bryantet, ugrott a playoffVa  Bostoni gázolás Orlandóban
Lapozás Több hír