LeBron James megmentette a Miamit

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 21. 09:11
A Miami Heat a 40 pontos LeBron James fantasztikus játékával nyerni tudott Indianapolisban, ezzel 2-2-re alakította az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti főcsoport-elődöntőjének párharcát.

 

A Miami Heat csapatának valamit csinálnia kellett, mert az Indiana Pacers egy meccset meg tudott nyerni idegenben, így előnybe került, hiszen ha hazai meccseit hozza, megnyeri az főcsoport-elődöntő párharcát.

A negyedik mérkőzés első két negyede így is a hazaiaké volt, de a harmadikat 14 ponttal behúzták a vendégek. LeBron James lenyűgöző teljesítményéhez (40 pont, 18 lepattanó, 9 gólpassz) Dwyane Wade is fel tudott zárkózni (30 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz), és ketten gyakorlatilag hozták is a meccset.

Az Inidiana Pacers megint azt a szorgos csapatmunkát hozta, amit megszoktunk, de a másik csapat két klasszisát nem tudta tartani, és amellett, hogy a mezőnyből sem ment igazán a dobás, ezt a meccset a palánkok alatt veszítették el, a vége 47-38 lett.

"Úgy éreztem, mindent meg kell tennem, csak nyerjünk" - mondta James a mecccs után. Az előny most már a Miaminál van, és nem csak azért, mert a párharc most Floridában folytatódik, hanem mert meccsenként változik a helyszín, így a hazai pálya szempontjából már a Heat van előnyben.

Szervezett játékkal, szoros meccsen a San Antonio Sours is bedarálta a szezonok óta egyre erősebb, de a jelek szerint most kifulladt Los Angeles Clipperst, és így meglepően sima 4-0-lal letudta az erősebbnek beharangozott párharcot, és bejutott a nyugati főcsoport döntőjébe.

A vendégek 52,8 százalékkal dobtak a mezőnyből, a meccs legeredményesebb játékosa a hazaiak irányítója, Chris Paul volt, de 23 pontja és 11 gólpassza sem segített a kétségbeesetten küzdő Clippersen.

A Spurs ellenfele az Oklahoma City Thunder - Los Angeles Lakers párharcból kerül ki, ahol előbbi már 3-1-re vezet. Keleten a másik elődöntő állása szintén 2-2, a Boston Celtics és a Philadelphia 76ers sem bír egymással.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ:
Los Angeles Clippers - San Antonio Spurs 99-102
A párharcot 4-0-ra a San Antonio nyerte

KELETI-FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ:
Indiana Pacers - Miami Heat 93-101
A párharc állása: 2-2
Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 21. 09:22 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64299
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:14  Hátrányban a magyar bajnok09:04  A másodikat is behúzta a Spurs  A Spurs lehet a címvédő kihívója?Va  Kiszenvedte a kosárdöntőt a címvédőVa  Eddig bírta a New York Knicks  Megvan a harmadik döntős az NBA-benCsü  Az Oklahomának vége, a Miaminek nemSze  A Spurs egy győzelemre került a döntőtőlKe  Előnyben a Szolnok és a FehérvárKe  Kész katasztrófa volt a Bulls  Hanga Ádám megint csapata legjobbja volt  Hosszabbításban bukott el a SpursVa  Lépéshátrányban a KnicksSzo  Egyenlített az AtomerőműSzo  Letette névjegyét a Heat és a SpursCsü  Székely távozik a SoprontólCsü  Csak az egyik NBA-esélyes győzöttSze  Megválasztották az év edzőjét az NBA-benSze  Másodszorra már nem hibázott a KnicksKe  A Bulls bombameglepetése Miamiban  Hanga és Lóránt csapata legjobbja volt  Otthon botlott el a New York KnicksVa  Drámai Bulls-továbbjutásSzo  Eljött az igazság pillanata  Szlovák, cseh sikerrel indult a hoki-vb  Hanga április álomcsapatában  Hetedik meccs dönt a Bulls-NetsenCsü  Otthon botlott a Knicks és a ThunderSze  Hátrányba került a Los Angeles ClippersKe  Példátlan szankció az EuroligábanKe  Obama tiszteli a meleg kosarastKe  Időt és életet nyert a Nets és a Rockets  Először coming outoltak az NBA-ben  Magyar ezüstérmesek Spanyolországban  Hanga Ádám lett a forduló legjobbja!  Bryant nélkül eddig bírta a LakersVa  Három repeta után lakott jól a BullsSzo  Padlóra küldték a Lakerst - videó  A továbbjutás küszöbén a címvédő MiamiCsü  Fehérvári siker a negyeddöntőbenCsü  A Lakers ártalmatlan Bryant nélkülSze  NBA: Keleten a helyzet változatlanKe  Nyolcadszor bajnok a Sopron  Már csak Jordan Durant előtt  Hanga topcsapat ellen parádézottVa  Anthony-show, vezet a KnicksSzo  Versenyfutás az idővelCsü  Következményük lett a vereségeknekCsü  A bajnoki cím küszöbén a SopronCsü  A Spurs kifogta a Lakerst a rájátszásbanSze  Elkésett torontói hajrá az NBA-benKe  Még nem dőlhet hátra a Lakers  Soproni siker a döntő nyitányán  Hanga Ádám mentette meg a Manresát  Lakers-bravúr, Bryant nélkülVa  Megműtötték Bryantet, ugrott a playoffVa  Bostoni gázolás OrlandóbanSzo  Nagy bajban a Lakers, Bryant megsérült  Véget ért a Knicks sikersorozataCsü  Bryant a rájátszás felé lökte a Lakerst
Lapozás Több hír