Közép-európai liga indulhat

Szerző: MTILétrehozva: 2012. április 18. 15:19
Új közép-európai női kosárlabdaliga indulhat ősztől, melynek két magyar résztvevője nem szerepelne az NB I alapszakaszában. Bodrogváry Iván, az európai szövetség vezetőségi tagja arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nyolc, lehetőleg euroligás egyesületet szeretnének megnyerni a kezdeményezésnek.


 

„A Sopron és a Győr révén két magyar, továbbá két szlovák, két lengyel és két cseh klubbal képzeljük el a közép-európai bajnokságot, ha nem sikerül mindenkit meggyőzni, akkor a román vagy a horvát bajnok is csatlakozhat" - nyilatkozta szerdán.

„Szeptember végén indulna a liga, a hétvégi meccsek mellett hétközben a csapatok az Euroligában küzdenének, és az új sorozat alapszakaszának győztese adna otthont januárban a négyes döntőnek. Februárban aztán már a soproniakkal és a győriekkel kezdődne az NB I rájátszása, melynek során összecsapnának az alapszakasz első négy helyezettjével.”

A sportdiplomata kifejtette: az előzetes egyeztetések alapján a magyar szövetség támogatja az elképzelést, de hivatalosan a pénteki ülésen terjeszti majd az elnökség elé a terveket.
„A környező országokban is előfordul, hogy az élcsapatok 50-60 pontos győzelmeket aratnak, innen jött az ötlet, hogy szervezzünk egy komolyabb nemzetközi bajnokságot. A jégkorongban a Fehérvár már véghez vitt hasonlót azzal, hogy az erősebbik felnőtt csapatával az osztrák élvonalban szerepelt” - tette hozzá Bodrogváry Iván.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu