A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint az újvidéki születésű szerb szakember a tavaly elvégzett FIBA instruktori képzésen szerezte meg a legmagasabb rendű diplomáját úgy, hogy egyike volt a négy legjobb eredménnyel diplomázó fiatal edzőnek.
„Zseljko Djokics a Radnicki Novi Sad férfi csapatának vezetőedzősége után 2004 nyarán érkezett Pécsre, megnyerte a B csoportos bajnokságot a PVSK-val, majd a pécsi klub legfényesebb utánpótlás sikereit aratva, zsinórban három évben is aranyérmet nyert a junior korosztállyal, miközben az U20-ban is bajnokok lettek tanítványai. Két éve lett Fűzy Ákos segítője a MiZo Pécs 2010 első csapatánál, és edzői tandemjük 2009-ben megnyerte a Magyar Kupát, 2010-ben pedig magyar bajnok és kupagyőztes lett. Zeljko Djokic munkáját ugyancsak három évig Imreh Ajtony segíti” – írta a portál.
Hétfőn azt is bejelentették, hogy Fegyverneky Zsófia egy évvel meghosszabbította szerződését, ez hatalmas nyereségnek számít. A kulcsemberek közül Turóczi Nikoletta is marad, sőt érkezett két külföldi kosaras is.
A pécsiek egy plusz egy évre a szlovák válogatott fiatal tehetséges centerét, Regina Palusnát. Az 1.92 m magas, 21 éves játékos legutóbb a spanyol Ros Casares Valencia szolgálatában állt. A MiZo Pécs 2010 kerete egy új, fiatal amerikai légiós szerződtetésével válik teljessé. A jövő szezonban a pécsi csapatban szerepel majd a 23 éves, 1.88 m magas Kelsey Griffin.
Kinevezték a magyar bajnok vezetőedzőjét
Szerző: shLétrehozva: 2010. június 14. 19:55
A Győrbe távozó Fűzy Ákos segítője, Zseljko Djokics lett a magyar bajnok pécsi női kosárlabdacsapat új vezetőedzője. A 34 éves szakember három szezonra szóló megállapodást kötött.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS