Fűrész: Meseszerűen alakult a nyár

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 7. 13:45
„Életem legnehezebb feladata volt azt a két büntetőt értékesíteni” – nyilatkozta a SportHirado.hu-nak Fűrész Diána, a magyar női kosárlabda-válogatott játékosa, miközben éppen Szekszárdra tartott csapatával, a Seat Foton Győrrel a soron következő bajnokira. A Rátgéber László vezette nemzeti csapatnak minimum tíz ponttal kellett legyőznie a horvátok legjobbjait ahhoz, hogy kijusson a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra. A döntő kosarakat a 24 éves irányító dobta be, aki hozzátette, nagyon örül, hogy tagja lehetett ennek a remek közösségnek.


- Nem pihenhetett túl sokat a nyáron, hiszen a válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt igencsak elfoglalt volt. Hogy bírta?

 

- Nehezen, voltak holtpontok – mondta elgondolkozva a tehetséges kosaras. – Ráadásul közben nekünk a Győrrel elkezdődött az Európa-kupa is, így párhuzamosan ment a kettő. Én az Eb-selejtezők elején nem sokat játszottam, szinte alig, így ha úgy éreztem, itt a vég, mindig a társaimból merítettem erőt, hiszen volt, aki nálam sokkal többet volt a parketten, ám a végsőkig küzdött.

 

- Hogy emlékszik vissza erre a néhány mérkőzésre?

 

- Teljesen hullámzó volt az egész sorozat. Elsősorban ugye csereként játszottam, nem voltam alapember, Semsei Barbara sérülése után viszont már több lehetőséget kaptam. Rendkívül szerencsések voltunk, emellett nagyon jól játszottunk, és megesett, hogy borzalmasan teljesítettünk, de hála Istennek, sikerült kijutnunk az Eb-re. Hihetetlenül jó társaság jött itt össze, a rutinosabbak közül Englert Orsolyával beszélgettem is erről, és Orsi is megerősített ebben, pedig ő már több kapitány alatt is dolgozhatott.

 

- Mennyire érezte azt a terhet, amely a vállát nyomta a sorsdöntő büntetők előtt a horvátok ellen?

 

- Életem legnehezebb feladata volt, remegett kezem-lábam. Valóban hatalmas súly volt rajtam, ám szerencsére sikerült bedobnom őket. Az egész történet annyira meseszerű, még most is alig tudom elhinni, hogy sikerült.

 

- Márpedig bebizonyították, hogy nemzetközi szinten is lehet a magyar kosárlabda sikeres. Tényleg, ön szerint van még ennél feljebb, máshogy fogalmazva: továbbléphetünk a csoportból?

 

- Korai még erről beszélni, nagyon messze vannak még a csoportmérkőzések. De én bízom benne, hogy ha megmarad ez a remek társaság, akkor sikerülhet.

- Önnel a csapatban?

 

- Én már annak is örülnék, ha a keretben ott lehetnék, nemhogy a játéknak…Addig még visszatérnek a sérültek, jöhetnek új kiválasztottak, szóval még nagyon sok minden változhat, de remélem, hogy én is utazhatok majd Lettországba.

 

- Addig még kemény bajnoki mérkőzések várnak majd önre és a Győrre. Több idejük lesz a felkészülésre is, hiszen az Európa-kupára már nem kell erőt gyűjteni. Mi volt az előzetes céljuk a nemzetközi porondon?

 

- A fő cél az első körből való továbblépés volt, ez sikerült is. Ha reálisan értékeljük, akkor ez a csapat jobb eredményt nem nagyon tudott volna elérni. A bajnokság fontosabb, hiszen ott lehetünk igazán eredményesek.

 

- Nagy mértékben átalakult a keretük, ennek fényében mit várnak a csapattól a vezetők az NB I-ben?

 

- Az első négybe kerülés a cél, ami szerintem teljesen megfelel a valóságnak, hiszen kezdünk összeállni. Nyolc új játékos érkezett, köztük én is, és mindannyian meghatározó játékosok vagyunk. Sokan nem is játszottak még csak egymás ellen sem, így egyelőre hullámzó teljesítményt nyújtunk, de úgy érzem, januárra összeállhatunk.

 

- Idén költözött Győrbe, hogy érzi magát a Rába partján?

 

- Köszönöm szépen, remekül, és az Európa-kupa kudarcon kívül csak pozitív benyomásaim voltak eddig. Az is csak elősegítette a beilleszkedést, hogy így még közelebb kerültem a páromhoz, aki szombathelyi illetőségű. A lányokkal pedig az edzéseken, meccseken kívül is összejárunk, szóval jó a hangulat. Remélem, ehhez nemsokára kiegyensúlyozott teljesítmény is párosul majd.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu