A Miami a harmadik negyedben döntötte el a meccset, elsősorban a 30 pontos LeBron James vezetésével. Ugyanennyit nyomott a latban, hogy az Indiana Pacers kezdőjéből ezúttal kilógott George Hill, aki 37 percnyi játék során mindössze egyetlen pontot tudott szerezni.
A két meccs óta csak vegetáló Paul George ezúttal remek teljesítményt nyújtott, 27 pontja mellett 11 lepattanót gyűjtött össze, és 8 kísérletből 5 hárompontost értékesített.
Mellette a center Roy Hibbert (22 pont) és David West (17 pont, 8 lepattanó) is hozta a formáját, de a gárda nem bírt Hill és a négypontos Lance Stephenson hiányával, akik nem tudtak érdemileg is beszállni a meccsbe.
A címvédő Miami Heat így 3-2-re átvette a vezetést az NBA keleti főcsoportjának döntőjében, azaz egyetlen győzelemre került a nagydöntőtől, ahova nyugatról a San Antonio Spurs jutott be.
| ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA) |
| KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ: Miami Heat - Indiana Pacers 90-79 A párharc állása: 3-2 a Miami Heat javára |