Az elődöntős versenyfutás négypontos (60-56) Liberty-sikerrel indult még szeptember 26-án, majd az esélyesebb Shock 28-án hazai környezetben egy kilencpontos (64-55) győzelemmel egyenlíteni tudott. Mindkét oldalon nagy volt a fogadkozás, a Shock harmadik WNBA-győzelmére hajt és szeretne a tavalyi döntős, ám vesztes szereplés után ismét ünnepelni. A Liberty ellenben négy vesztes (!) nagydöntő után egyszer már szeretne végre révbe érni. Igen ám, de mint az kiderült, utóbbi már biztosan nem 2008-ban lesz.
A San Antonio már az előző napon biztosította helyét a fináléban, így már csak egy hely volt kiadó, amelyre még ketten pályáztak. Két olyan gárda, amely igencsak ismeri és tiszteli is egymást. Nem mellékesen pedig tart és felkészült a másikból.
Ennek szellemében kezdődött a harmadik, továbbjutásról döntő összecsapás, amelyen az első negyed mindössze 23 pontot hozott, az előny a Detroitnál volt (15-8).
A sokat hibázó Liberty a második negyedben is betlizett és bár a csapatok bátrabban kezdtek dolgozni az ellenfél palánkja alatt, a házigazdák előnye a nagyszünetre már 17 pont volt (41-24).
Olyan minden mindegy alapon vágott neki a harmadik felvonásnak a vendégcsapat. Nyilván nem jött rosszul az öltözőben egy kis fejmosás sem, ahol tudatosítva lett bennünk: vagy összekapják magukat és nagy hajrát vágnak ki, vagy csinálhat magának mindenki a nagydöntő időpontjára különprogramot, mert kötelezettségük akkora már nem lesz.
És láss csodát, poraiból támadt fel a New York, amely egy negyed alatt több pontot szerzett, mint előtte két felvonás során. A tizenkét pontos vendég(rész)siker (30-18) azt jelentette, hogy a záró negyed előtt ötpontosra csökkent a különbség, a találkozó ismét nyílt lett.
A lendületben maradt Liberty az utolsó felvonást is megnyerte ugyan, de a Shock még idejében rákapcsolt. Kapaszkodtak ugyan a vendégek, de az előny mindig a hazaiaknál volt, akik két pontot azért megtartottak a végére is.
A találkozó Deanna Nolan (Detroit) és Janel McCarville (New York) pontpárbaját hozta, amely eldöntetlen lett (21-21 pontot szerzett mindkét játékos), nem úgy, mint a találkozó.
A döntőbe az a két csapat jutott be, amely az alapszakaszban a két főcsoport élén végzett. Keleten a Detroit 22/12-vel, Nyugaton a San Antonio 24/10-zel zárt.
A Shock a WNBA utóbbi hat kiírásában háromszor játszhatott a nagydöntőben, kétszer ott is nyert (2003-ban 2-1-re a Los Angeles Sparks, 2006-ban 3-2-re a Sacramento Monarchs ellen), tavaly viszont meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett attól a Phoenix Mercurytól, amely idén be sem jutott a rájátszásba. Döntőbeli tapasztalatukat jóval nagyobb és az esélyeket figyelembe véve mindenképpen mellettünk szól az első finálébeli fellépésére készülő Silvers Stars csapatával szemben.
A döntő három nyert találkozóig tart, az első mérkőzést október elsején San Antonióban rendezik. Mint ahogy a második összecsapást is, azt követően Detroitba költözik a két együttes.
- Detroit Shock – New York Liberty 75-73