Török Zoltánnak, az MKB Euroleasing ügyvezetőjének a sorsolás után déjà vu érzése volt. Mint mondta, a CSZKA-val, a Rigával és a Lille-lel tavaly is egy csoportban szerepeltek, tehát négy csapat ugyanaz lesz a csoportban, mint az előző szezonban.
Ami a másik két riválist illeti: a Brno tavaly második lett az Euroligában, a cseh csapatot minden bizonnyal nem nagyon kell bemutatni a sportág barátainak, míg a velenceieké az olasz bajnokság egyik leggyorsabban fejlődő, legerősebb együttese.
A sportvezető örül annak, hogy a CSZKA színeiben a soproni közönség viszonláthatja korábbi kedvencét, az ukrán Olekszandra Gorbunovát. Hozzátette: szerinte a moszkvaiaké a legerősebb játékosállomány az Euroligában, de értesülései szerint a Lille és a Riga is jelentősen erősödik, tehát a fiatal soproni együttesnek nagyon nehéz dolga lesz.
Fűzy Ákos, a pécsiek szakvezetője azt fejtegette, hogy az első két kalapból ugyan az előzetes erőviszonyok alapján nem a legerősebb csapatokat kapták, viszont a negyedik, az ötödik és hatodik kalapból talán a legveszélyesebb együttesek kerültek a pécsiekkel egy csoportba.
Hozzátette: egyelőre csak az előzetes erőviszonyok alapján beszélt az erőviszonyokról, a következő évadra a keretek többsége még nem alakult ki, e tekintetben jelentős változások várhatóak a közeljövőben.
Mindent egybevetve a szakvezető úgy látja: átalakuló együttesének minden győzelemért nagyon meg kell szenvednie az Euroligában.
