Az Atom megleckéztette a címvédő Falcót

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 3. 19:50
Az Atomerőmű győzelmével ért véget a férfi kosárlabda-bajnokság 8. fordulójának rangadója. A paksiak hazai pályán 98-90-re győzték le a címvédő Falco KC Szombathely együttesét. Az első negyedben megszerzett előnyét végig megtartották a hazaiak, a találkozó legeredményesebb játékosát, a 33 pontot dobó Gulyás Róbertet nem tudták tartani a vendégek.


 

Igazi rangadót rendeztek a férfi bajnokság hétközi fordulójában, hiszen a mezőny két élcsapata, az Atomerőmű és a Falco csapott össze. A tabellán fej-fej mellett haladnak, eddig mindkét csapat csupán egyetlen vereséget szenvedett az idei szezonban.

 

Az előző kiírásban a Falco hazai pályán és Pakson is győzött, sokak szerint akkor ezek a mérkőzések voltak az alapszakasz legélvezetesebb összecsapásai.

 

 

 

Az első percekben pontosabban célzott a hazai csapat, Gulyás Róbert tarthatatlannak bizonyult. Csakhamar tízpontos előnyre tett szert az Atom, amelyet az első negyed végéig meg is tudott tartani.

 

Az első játékrészben megcsodált gördülékeny paksi támadójáték a második negyedben elkezdett akadozni, a szerb Andrija Csirics és Kálmán László vezérletével egészen hat pontra fel tudott zárkózni a Falco, ám a félidő zárásáig ismét kétszámjegyű lett a különbség.

 

A második félidőre felpörgött a Falco, a center Horváth Zoltán két hármast is elhintett, egészen négy pontra visszahozta csapatát. Nem tudott azonban átlendülni a vendég együttes a holtponton, de így is„csupán” hatpontos volt a hátránya a záró felvonás előtt.

 

Sabáli Balázs legénysége a negyedik negyedben erőszakos védekezéssel nyitott, labdaeladásokba kergetve a szombathelyi játékosokat. Az ellenakciók eredménye egy 11-0-s roham lett, ami végleg megpecsételte a vendégek sorsát. 98-90 lett a vége.

Csúfos verésbe szaladt bele a Szolnok. Ezúttal meglepetésre hazai pályán csúszott el az Olaj. A Kecskemét egy kevés pontot hozó mérkőzésen tizennégy pontos sikert aratott a Tisza-parti városban.

Megszerezte első győzelmét a Körmend kispadján Hencsey Tamás. Első mérkőzésen vitatott körülmények között maradt alul együttese a Szolnok ellen, ám a Kaposvár ellen a harmadik és a negyedik játékrészben nyújtott fergeteges produckiónak köszönehtően nem maradt el a siker.

Egyel csökkent a nyeretlen csapatok száma. A Debreceni Egyetem hazai pályán egy ponttal múlta felül az Enternet-NTE Hegyvidéket.

 

FÉRFI NBI, 8. FORDULÓ

ATOMERŐMŰ SE – FALCO KC SZOMBATHELY 98-90 (35-24, 18-19, 20-18, 25-23)

ATOMERŐMŰ: Nichols 23/3, Williams 7/3, Gosa 15/6, Johnson 12, Gulyás 33/3. Csere: Mészáros Z. 6, Csaplár-Nagy E., Kiss Z. 2.

FALCO: Kálmán 24/9, Pankár 8/6, Csirics 28/12, Perinicsics 9/3, Horváth Z. 17/15. Csere: Lakatos, Vrsaljko 4, Borszéki, Hudson.

Eredmény alakulása: 2.p: 4-2, 4.p: 11-6, 6.p: 18-10, 8.p: 27-17, 12.p: 39-24, 14.p: 39-26, 16.p: 47-30, 18.p: 47-41, 22.p: 55-48, 24.p: 59-57, 26.p: 65-60, 28.p: 68-62, 32.p: 75-67, 34.p: 84-70, 36.p: 86-77, 38.p: 90-81.

 

SZOLNOKI OLAJ KK - UNIVER KECSKEMÉT 49-63
DEBRECENI EGYETEM - ENTERNET-NTE HEGYVIDÉK 91-90
PÉCSI VSK-PANTHERS - MARSO VAGÉP NYKK 82-55
DOMBÓVÁR - SOPRONI SÖRDÖGÖK 93-82
LAMI-VÉD KÖRMEND - KAPOSVÁRI KK 79-66

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu