Az Atom lett a kosárbajnokság királya!

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 2. 19:50
Az Atomerőmű kedden 84-70-re legyőzte a pécsieket a férfi kosárlabda-bajnokság döntősorozatában, így 3-0-s összesítéssel a paksiak lettek a 2008-2009-es kiírás bajnokai. Az alapszakasz-, és kupagyőztes Pécs csak saját magát okolhatja a sikertelenségért, hiszen második alkalommal kapott ki odahaza a fináléban - mi több, kedden a legsimábban, tizennégy ponttal. Dzunics Braniszlav edző első, az Atom 2002, 2005 és 2006 után negyedik aranyérmét szerezte meg.


Az első negyed egyenlő erők küzdelmét hozta. Bár jobban kezdett a Pécs (7-1), nem tudta folytatni a sorozatot, így a vendégek feljöttek, majd egyenlítettek. Williams Nicholas és kosarai után már vezettek is a paksiak. A második részben már nem volt kérdés: jobban játszott az Atom és elhúzott 40-32-re.

Fordulás után Wittmann Krisztián igyekezett a legjobban, remek dobószázalékával életben tartotta a pécsi reményeket. Társra azonban nem akadt, így az eredmény: tovább nőtt a vendégek előnye (54-63). Az utolsó negyedben sem engedett ki a Paks és Kiss Zsolt triplája után már tizenöt pont is volt a különbség a két csapat között (63-78).

Magabiztosan nyert végül második alkalommal is idegenben az Atomerőmű és  szerezte meg negyedik aranyérmét, edzőjének pedig a legelsőt.

"Fantasztikus érzés! A Kaposvár játékosainak is köszönettel tartozom ezért az esztendőért. A bajnoki címűnk elsősorban annak köszönhető, hogy nagyon jól dolguztunk, egybeforrt a csapat. Hozzáteszem, hogy nagyon sok szerencsénk is volt. A légiósaink is remekül teljesítettek" - nyilatkozta honlapunknak Braniszlav Dzunics, a paksiak vezetőedzője.

A szakember hozzátette, hogy egyelőre még nem esett szó a jövőről, ám mindenképpen szeretnének elindulni a nemzetközi kupákban.

FÉRFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS:
Pécs - Atomerőmű 70-84 (16-16, 16-24, 20-23, 18-21)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-0 az Atomerőmű javára.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu